Ha valaki nekem 2012 őszén, amikor az Ottlik emlékév irodalmi díjátadó ünnepségén irigykedve néztem a díjazottakat, azt mondja, hogy az évek során én is megkapom ugyanennek a zsűrinek az elismerését, kétkedve hiszem el. 2012 októberében senkit nem ismerve ültem a könyvtár rendezvénytermében, senkivel nem beszélgettem, s még a zsűrihez sem mertem odamenni, hogy meghallgassam véleményüket a Maszk c. novellámról, amit édesapámról írtam direkt erre a pályázatra.

Nem érdekes mit mond a zsűri, úgysem pályázok többször – gondoltam, s én lepődtem meg legjobban, amikor ennek a pályázatnak köszönhetően kaptam meghívást az Irkába.

Kedvencem, Márai szerint a dolgokat meg kell várni…egyetlen lépést sem sietni feléjük. Én maximálisan betartottam ezt, hiszen csak két hónap múlva látogattam el az írókörbe. Sorsom ezzel megpecsételődött, ott ragadtam. Azóta fáradhatatlanul, nem lankadó lelkesedéssel tanulom a prózaírás fortélyait, részt veszek kurzusokon, nyári alkotó táborokban, s nagy élvezettel szerkesztem a blog Ruhatár rovatát. Nyugdíjas életem ezzel kiteljesedett, az alkotás lázában élem mindennapjaimat. Témáim szerteágazóak, gyermekkori emlékeimtől a bokaficamig, trópusi unokalátogatásaim élményeitől a francia ételekig. Az irodalmi díjra minden évben pályáztam. Kétszer novellával, az utóbbi években versekkel. Ez a kategória meghozta számomra a várva várt sikert, már mindhárom díjat begyűjtöttem. Az idén a kamaszmagány életérzést fogalmaztam meg két versemben. Boldog vagyok, hogy megemlékeztem a legkedvesebbről, a latin és történelem tanáromról is. Janusz egyéniség volt. Ő testesítette meg az eszményt, a tökéletességet, akinek úgy vártam az óráit, hogy még azt sem bántam, ha csak történelem és latin lett volna folyamatosan. A neki megfelelni és tetszeni-vágyás hajtott, ami természetesen a tananyag tökéletes tudásában nyilvánult meg. A Guantanaméra versemet olvasva látom Januszt, ahogy fenekét kicsit kitartva ír a táblára, és azt mondja: ” kérem ne tévesszék össze a mammutot a hamuval, a Kossuthot a vasúttal, gőzekét a Gizikével.”

A zsűriből, Kemény István költő szerint a Guantanaméra vers egyszerű, és tökéletes. Úgy jó, ahogy van. Bármelyik irodalmi folyóiratban szívesen olvasná. Borda Réka költő pedig igencsak meglepődött, mert sokkal fiatalabbnak gondolt a verseim alapján. Nevetve kértem tőle elnézést, és boldogan fogadtam írótársaim gratulációit hálát adva a sorsnak, hogy az Irka 2012-ben lassú hömpölygéssel felém tartott.

A díjazott művek itt olvashatóak: https://www.gvkik.hu/nyitooldal/godolloi_irodalmi_dij__2018_eredmenyek.html

illusztráció: a könyvtár és a szerző fotói