illusztráció: pixabay.com

Ifjúság, te édes!

Forrónak induló nyári nap. Egymást követően a kilencedik. A város divatos élelmiszer boltjában az eladó lányok mosolygósan, lendületesen munkába pirulva. Kényszerből térek be a júliusban korainak számító órán, házfelújításunk ígéretesen kezdődő dinamikáját egy új szereplő, a gázszerelő eltűnése akadályozza már négy napja. Emiatt kávét sem tudok otthon főzni. Komótosan kortyolom a megszokottan finom forró italt, pásztázom a kínálatot az egyszerű mazsolás kalácstól a teljes kiőrlésű sajtos csigáig. Hosszan szemezek a szezámmagos párnával, míg végül füstölt sajtos croissant-t kérek. Felkapaszkodom a magasított székre, hogy lássam az utca ráérős ébredését. Közben nézem a bejövőket. A nyári szabadságok alatt is vannak, akik nem a lustálkodást választják: alig nyolc óra, és teltház ígérkezik. Egymás után térnek be a láthatóan nyaralásukat töltő harmincas férfiak. Mindannyiukat feszíti az életerő, amely végre nem a munkáltatót gazdagítja. Egy-két hétig saját maga örömét keresi a tettvágy. Akár a mama-hotel kényelmének elszürkülése, akár a legénylakás fojtogató egyedülléte hajtja őket, ide szemmel láthatóan jólesik beülniük. Kecskesajtos sonkás szendvicseikben kacéran fodrozódik a salátalevél, ínycsinklandó csigáikban szemérmesen tekeredik a tésztára a fahéj. Frissen borotválva, tökéletesen összehangolt stílusú laza rövidnadrágban és pólóban flörtölnek a játékba belemenő, de mégis óvatosan távolságtartó eladókkal. Körbeleng bennünket a pékáruk és az ifjúság édesen friss illata.

Bolt hidegkékben és szenvtelen vörösben

– Jó reggelt! – viszonozza köszönésemet három férfi, kik marconák, ahogy mesterségükhöz illik. Az üzletben hideg komolyság. A pultban katonásan sorakozó áruk, a sápadt márványtól a mélyvörösig tartó színskála minden árnyalatában felvonultatva. A gyomor tartalmas megtöltéséhez illően, kontrasztos színek és drámai hangulat uralja a helyiséget. Ezt az ünnepélyes komorságot tükrözi a vásárlóközönség is: a korai, még hűvös nyári reggelen tisztességes, mindennapi főzésben tekintélyt növesztett, ötven pluszos hölgyek sorolják ellentmondást nem tűrően kívánságaikat: még fél kiló a szaftosra főzhető marhaszegyből, egy kacsacombbal kevesebb a két kilósnak kért szárnyashalomból, és egy kis kolozsvári szalonna csak úgy nyalánkságnak a vacsorához. A kiszolgálás precíz, a párbeszédek lényegre törőek, a felesleges szavak élesen lenyesésre kerülnek, mielőtt még idejük lenne félénken kibuggyanni. Nincsenek légből kapott elvárások és felesleges ígéretek, így nincs csalódott vásárló sem. Itt törzsvevőkör van, akiknek egy idő után kijár a kimért „régen láttam” vagy „a szűzérme most érkezett” bizalmas megjegyzése.

A város ugyanaz. Az utca szintén. Mégis két kibékíthetetlenül távoli világ az árkádok alatti egymással szembeni két üzlet: a hentesbolt és a pékség.