Melegem van. Irtózatosan melegnek érzem minden porcikámat. Nem izzadok, csak a forróság jár át. Arra gondolok, végül is szeretem a meleget, már hozzászoktam.
Évekkel ezelőtt fejlesztettem ki ezt a képességemet, amikor magamra maradtam. Őrülten szerelmes voltam Igorba, ő meg elhagyott. Persze egy másik nő miatt. Belázasodtam akkor, feküdtem 40 fokkal a testemben, és jó volt. Azt mondtam magamnak, megtisztulok a tűzben és elégetem a múltat. Így lett. Ki kellett szaggatnom a hozzám tapadt szálait, szó szerint éreztem amint egy-egy igordarabot ¬– így neveztem el a bennem lévő, megmaradt szálakat –kitépek izzó testemből. Főleg a nyakamban éreztem ezeket az igordarabokat.

Tanultam vizualizációt, jó volt a képzelőerőm. Elképzeltem az igordarabokat, és egytől- egyig kiirtottam mindenhonnan. Soha többé nem engedtem meg, hogy valaki így rám tapadjon. A tépkedéssel elmúlt a lázam. Tisztának és üresnek éreztem magamat. A forróság, a láz jót tett.
Egy fémes csusszanást hallok. Banggg-banggg – visszhangzik. Valamit megint becsapott a huzat?
Remélem, a vásznakban nem tett kárt. A kiállításra már összeraktam az anyagot. Huszonöt képemet viszem, mindegyik a sötét oldalt jeleníti meg. Isten, ördög, menny, pokol, kinek mi tetszik? Nekem egyik sem imponál. Amikor festem őket, a hangulatomat adom. Kék, fekete, haragos zöld, néhol füstös szürke, lila, feketébe hajlóan. Bár a lila nem a bűnbánat színe? Mintha ez rémlene gyerekkoromból. Lila palásttal takarták el a keresztet a templomban, nagyböjtben. Nagyböjt – bűnbánat vagy bűnbocsánat? Ha találkozom a kiállítás megnyitón Anatolijjal, megkérdezem. Ő lelkész valahol, ő biztosan tudni fogja.
Mi lehet ez a mérhetetlen hőség?
Olvastam régebben arról, hogyan lehet a hőséget ellensúlyozni. Még nagyobb hőségre kell koncentrálni. Jeanne d ’Arc ugrott be. A máglyán, na ott meleg lehetett. Bár azt mondják, a tűzhalál az igazából füsthalál. A füst elárasztja a tüdőt és megfulladsz. A meleget már nem is érzik, akiket elégetnek? Vajon mennyi szippantás kell a halálhoz?
Égek, égetnek, engem égetnek? Úristen engem égetnek? A hátam forró, izzik, serceg. A hajam rátapadt a fejbőrömre a hőtől. Izzik minden, ég, lángol, pusztít.
Bőröm már nincs, hús, háj, zsírok, szervek, a tüdőm mintha pukkant volna. A májam lassan ég. Összezsugorodtam, de van még a belekből, úgy látszik, ezek is nehezen válnak semmivé. Némelyik csontom függőlegesen mered felfelé. Kifordultam önmagamból.
Elégek, elégtem. Por vagyok, szürke és meleg.
Egy kék színű dobozt látok az asztalon, kicsi, helyes dobozka, nyitva a teteje. Az oldalán egy betű „Sz”.
Szóval valaki ennyit íratott az urnámra? „Sz”, szeret, szeretett, szajha, szemét vagy csak a nevem, Szonja?

(Megjelent: A parkon át, 2011 – Irka antológia)