Szia Zsuzsa!

Itt vagyunk mind a hárman, Enid és Kati is szurkol neked, hogy megszerkeszd a könyvemet. Zseniális a cím, mintha én súgtam volna. Jó ötlet a Felkapkodott gyöngyöket lapozgatnod, és ebből meríteni ötletet. Minden kezdet nehéz, de ne felejtsd el, pályát tévesztettél, hiszen felülmúlhatatlan vagy tudósításokban, és ha így folytatod szerkesztésben is az leszel. Megvan benned a kitartás és az igényesség. Különleges érzékkel és empátiával álltál a munkához, biztos vagyok benne, hogy a könyvbe csak a legjobb írásaim kerülnek, tökéletes párosítással a versekkel. Bocs, hogy sok helyen a téma megnevezés szerepel, és nem a novella címe, elismerem ez nagyon zavaró lehet, főleg az utánolvasásnál. Sajnáltalak ma délelőtt, hogy az istennek nem találtad meg az Elmaradt dolgokat, mert nem emlékeztél arra, hol van. Azt ajánlanám, hogy most már ne változtass sokat, így jó, ahogy van, untig elég ennyi, és ha jól hallottam a Lépcsők regényem még nincs is ebben benne. Külön megjelenik? Örülnék neki. Katus borítótervével megfelelne.

Hallom nemsokára újra utazol. Nagyon helyes, addig kell menni, amíg bírod, és örömet okoz. Hiszen az idő véges. Aprópó, idő. Aranyos vagy, hogy még a blogból is kigyűjtöttél mindent. A Karantén napló nem baj, ha kimarad, de az időről írt mondataim lehetnének a könyvborító egyik felén. A másikon meg az elmúlt nyár versem. Ha Panni rábólint. Nekem mindegy mikor lesznek készen a könyvek, én már ráérek. Puszi nektek, ne sirassatok, nekünk már nagyon jó, itt csönd van és béke. Ilona

Az időről

 Az idő az, ami valamiért mindig: nincs. Azért, mert túl sokat dolgozunk, és másra már nem marad. Azért, mert végre valami mást szeretnénk kezdeni – de előtte még ezt-azt gyorsan meg kell oldanunk. Azért, mert túl sokat alszunk. Mert alig alszunk, és örülünk, hogy még egyáltalán megvagyunk. Azért, mert egyszerre tíz dolgot kellene csinálnunk, és az idő ebben nem partner. Csökönyösen ragaszkodik a dialektikához.

Nem lehet vele kibékülni. Még jóban lenni sem. Csak küzdeni vele, vagy inkább: ellene. De mivel az idő folyik, mint a víz, ez reménytelen. Csak úszunk, úszunk az ár ellen, és minél kétségbeesettebben erőlködünk, annál biztosabb, hogy beléveszünk.

Azt kellene valahogy megtanulni, hogy szépen, egyenletes tempóban együtt ússzunk vele. Kihasználva a kisebb sodrást a partok mentén, elkerülve az örvényeket. Néha talán beérve a sekéllyel – de legalábbis nem keresve a halhatatlanság végtelen mélységeit.

az elmúlt nyár

szőnyegbe álmodtam

elmúlt évemet

rojtja most is 

szempillámon lebeg

színeit szívemre

gombolygatom

szövetét hideg

falamra aggatom

kiemelt fotó: Mersdorf Ilona: Szőttes