Már elmúlt hatvan, amikor életében először, hosszas hezitálás után, vett körömlakkot. Nem a mostani divat szerinti harsány színűt, hanem amolyan diszkrét, alig látszó rózsaszínt.

Csak az érzés miatt, hogy neki is lakkos a körme. Soha nem szerette a nagy körmöt, mindig tövig vágta, állandóan sikálta a körömkefével. A főzéshez ez elengedhetetlen volt. Most is inkább a lábára gondolt, amikor hosszas válogatás után a Rossmannban a leértékelt áruk közül kiválasztotta azt a gyöngyházfényű rózsaszínt.

Kicsit izgatottan fogott hozzá a festéshez. Feltette a legjobb olvasószemüvegét, és gondos, lassú ecsetvonásokkal felvitte a lakkot. A jobb kezére nehezen sikerült, a bal keze mindig nagyon ügyetlen volt. Amikor elkészült, hosszasan nézegette az ujjait, kecsesen forgatta maga előtt a kezét, ahogy az úrinők szokták. Tetszett neki az eredmény. Rázogatta a kezét, fújkálta a körmeit, így látta régebben a fodrásznál  a manikűrös vendégeinél.

Végre megszáradt a lakk, hozzáláthatott a lábához. Ez bizony nem volt egyszerű, a dereka is fájt, a hasa is jócskán megnőtt tavaly óta. Felrakta a lábát a hokedli szélére, és nagy nyögések közepette két rétegben átfestette a körmeit. Majdnem elszúrta az egészet, mert utána papucsot akart fölvenni, de még időben eszébe jutott, hogy türelmesen ki kell várni, míg megszárad a lakk. Lefeküdt, párnát tett a lába alá, legalább pihen kicsit, amíg biztonságosan szandált vehet. Talán a bokadagadása is lejjebb megy ebben a pózban.

Amikor már nem ragadt a lakk, felvette a tegnap előszedett, régen nem használt pántos szandálját, ami csinosabb volt, mint a mostanában hordott trampli gyógyszandáljai. A pántokat egy díszgomb fogta össze, a sarka éppen olyan magas, amiben még tud járni. Néhány lépést tett így a tükör előtt, tetszett neki a látvány. Kár, hogy a szoknyát mellőznie kell, évek óta nadrágban jár, nem akarja mutogatni a dagadt bokáját. Most is épp az ortopédiára kell mennie új lúdtalpbetétet íratni.

Mikor elindult, úgy érezte, más ember lett. A lakk, a magas sarok arra ösztönözték, figyeljen oda a tartására. Kihúzta magát, mellét kicsit előre, fenekét kicsit hátra tolta, hasát próbálta behúzni. Lépéseire is figyelt, úgy rakta a lábait, mint a manökenek a kifutón, kicsit egymás elé. Az ajkait csücsörítette, ahogy a tinik csinálják a szelfiken.

A Ház felé közeledve még jobban ügyelt a járására. Akkor járt így, amikor régen Diósgyőrben a munkásszálló előtt haladt el. Füttyögtek is utána az ablakban lógó melósok. Most észrevétlenül, a szalmakalapja alól felnézett az első emeleti ablakra. Inkább csak sejtette, hogy a függöny megmozdult. Egy kéz markolta a függöny szélét, a gyűrűsujjon ott az ismert pecsétgyűrű. Szinte hallotta, ahogy Karcsi csettint a nyelvével. Az nem lehet, hogy ne csettintsen.