Állok a garázsajtó előtt és farkasszemet nézek vele. Nagyapám halála óta senki sem tette be oda a lábát. Nem tiszteletből, ez nem egy memento mori. Egyszerűen senki sem képes bejutni.  A tetőgerendákra nagyapám örömmel tette fel az éles kerti szerszámokat és más egyéb tárgyakat. Vasvilla, fűrész, többfajta kasza, éles pengék, amikre, ha csupán ránézel, megvágnak. Gereblyék, ásók, kapák, egyszerűen minden, és nem csak a gerendákon, de a garázs többi szegletén is. Polcok is akadnak, rajta további tárgyakkal. És hogy ez miért rémít meg bárkit is? Azért, mert a hat unokából hármat majdnem lefejeztek már ezek az éles szerszámok. Nem egyszer kísérelték meg, hogy átjussanak a veszélyes tárgyak hadán, de még ha egy kicsit is sikerült előrébb jutniuk, a győzelmük nem tartott sokáig, mert akkor ráléptek valamire, ami arcon ütötte őket, vagy elcsúsztak valamin. Jármű nincs az épületben, mégis olajfoltok, és egyéb folyadék-maradványok éktelenkednek a padlón.

Végül mind feladták. A családom nem akarta kipakolni a garázst, mert úgy gondolták, hogy a nagyapánk szelleme nem engedi őket tovább, és ezért nem mertek semmihez nyúlni. Mint legkisebb unokán, most rajtam a sor, hogy megkísértsem a sorsot. A többiek közvetlen nem árulták el, csak sugdolódzni hallottam őket, hogy keresnek valamit, és ezért szeretnének bejutni a garázsba, így nem tudok mit tenni, magamtól kell kiderítenem, hogy mi az.

Kinyitom az ajtót, a zsanérok nyikorogva figyelmeztetnek a bent lévő veszélyekre. A fény, amit beengedek, szürkévé tesz mindent. A leesett dolgok még mindig a földön hevernek, a fejem felett még így is Damoklész kardja függ. Mély levegőt veszek, mintha fejest készülnék ugrani a medencébe. Ahogy belépek, sikerül megcsúsznom valamin, megpördülök, de megvetem a lábam, ezt a piruettet egy balerina is megirigyelné. Ennek hála, pont elkerül a felém közeledő vasvilla. A szívem úgy dübörög a mellkasomban, mintha menekülni akarna ebből a helyzetből, de nem adom fel. Lebukok a lehajló kasza előtt, így észreveszem a lábam előtt lévő gereblyét, és átlépem. A hátam mögül hangot hallok, valami lecsúszni készül a helyéről, előre ugrok, így csak a penge hangos csörömpölésétől ijedek meg, amikor leesik. A polcba kapaszkodom, onnan is kiáll pár nyél, köztük és a földön lévő fekete zsákok között oldalazva próbálok hátra jutni. Szűk a hely, de sikerrel járok. Előre dőlök és a térdemre teszem a kezem, hogy megpihenjek, közben szaporábban veszem a levegőt. Fogalmam sincs, hogy mióta tartottam vissza a lélegzetem, de most, hogy így látszólag biztonságban vagyok, kiélvezem a tüdőmbe áradó oxigént. Felegyenesedek és visszanézek a bejáratra, olyan érzésem van, mintha vitt volna az ár. Hagytam, hogy a szerszámok vezessenek. Szerintem ebbe a rokonok bele sem gondoltak.

Egy régi munkapad van előttem, amin valami fehérlik, más nincs is rajta. A fény úgy esik, hogy jelzőfénnyé változtatja a fehér borítékot. Óvatosan a kezembe veszem, mintha attól tartanék, hogy az is bánthatna. Kinyitom. A nagyapám végrendelete az, és az áll benne, hogy aki leküzdi az akadályokat, és eljut idáig, minden vagyonát megörököli. Felnevetek, mert minden ingósága, ami volt, az itt van a garázsban.

Kolozs Kitti Anna: Perverz humorát a nagy szája tudja csak felülmúlni. A kreativitása nem csak az írásaiban, de a borítóterveiben is meglátszik. Egy ideje már a Pusztító írókörhöz tartozik.