A konyhában töltött órák számát mindig próbáltam a lehető legrövidebbre venni. Egyszerűen nem az én helyem. Nem érzem magam komfortosan benne. Mindig csodálkozva néztem azokra az anyukákra, akik az oviban mindenféle ünnepségre saját készítésű flinces-flancos díszítéssel megrakott süteményekkel érkeztek. Én örültem, ha a cukrászdában vásárolt süteményről nem felejtettem el levenni a logóval ellátott csomagolópapírt. Nem szépítem a dolgot, nem vagyok egy született feleség típus. Sokáig beleestem abba a hibába, hogy azt gondoltam, attól leszek jó anya, ha naponta több órát töltök a konyhában különbféle sütemények és főételek elkészítésével. És most magyarázkodhatnék, hogy a munka miatt nincs időm erre. De hazudnék. Könnyedén bevallom már, hogy nincs kedvem hozzá. Annyira, de annyira felszabadító érzés ez, hogy nem akarok megfelelni a mindenhonnan ránk tornyosuló elvárásoknak. Nem fogok minden nap gyomorgörccsel felkelni, hogy vajon ma hogy fog sikerülni a háromfogásos menü, amit több óra kemény és verejtékes munka után a család 10 perc alatt elfogyaszt és ha jó napjuk van talán meg is köszönik. Próbáltam, esküszöm próbáltam eljátszani a tökéletes konyhatündér szerepet, de nem ment sokáig, mert igazán sosem akartam az lenni. Így aztán feladtam, ami életem legjobb döntése volt.

De amikor a lányom láztól csillogó szemmel nézett rám ma reggel és azt kérte, hogy süssek neki olyan csodasütit, amit a nagymama csinált a hétvégén, na, akkor megesett a szívem rajta. Mégiscsak a gyerekem! És ilyenkor olyan kis cuki. Csendes, szófogadó, alszik egész nap. Gondoltam megérdemli azt a finomságot. Úgyhogy gyorsan felhívtam anyukámat, hogy délután akkor megyek a sütiért. Csakhogy ő mindenféle lelkiismeret-furdalás nélkül közölte, hogy wellnessezni van apámmal. Hát a pofám leszakad! És nekem erről miért nem szóltak? Milyen jogon mennek csak úgy el? Én meg itthon ápolom a beteg gyereket. Hát mindennek van határa! Mondtam neki nem kis sértődéssel a hangomban, hogy legalább akkor küldje el annak a nyomorult csodasütinek a receptjét. Miután kitöltöttem egy pohár bort magamnak míg a lányom a délutáni alvását töltötte, elkezdtem tanulmányozni a receptet. Elsőre sem tűnt könnyűnek, de miután belekezdtem lett csak valóságos rémálom. Ahogy olvasom a szöveget, olyan zavarbaejtő gasztronómiai szakkifejezések jönnek velem szembe, mint a meringue, krokant, temperálás. Először azt hittem, valami angol nyelvű oldalt küldött el nekem drága jó anyám. Nyilván a legbonyolultabb sütirecepttel találtam szembe magam. Ennek az édes, jó gyermeknek miért nem lehet a kedvence egy leveles tésztára rászórt kis sajt? Az is nagyon finom. Ráadásul 2 perc alatt kész is van, főleg, ha előre reszelt sajtot veszek hozzá. Szóval kipakoltam a hozzávalókat, a lisztes zacskót rátettem a gyúródeszkára, kibontottam és a telefonon elkezdtem tanulmányozni a bonyolult szöveget. Ahogy rátámaszkodtam a deszkára, azzal a lendülettel borult is a liszttel együtt. Az pedig fehér porfelhőbe borította az egész konyhát, amiben látni semmit nem láttam, viszont meghallottam a kislányom tipegését mögöttem, amint nekem szól.

-Anya, hull a pelyhes!

(Az írás a Minden jó, ha a vége jó? című IRKA felolvasóest alkalmából született 2023 decemberében, a feladat szerint minden szöveg utolsó pár szava egy ismert karácsonyi dal címe kellett legyen.)

Kakucska Melinda – hétköznapjaimat HR felelősként élem, miközben próbálom felkészíteni 15 éves iker fiaimat az életre. Eddig egész könnyen haladok, mert két nagyszerű sráccal van dolgom. Szabadidőmben néptáncolok és egy amatőr színtársulatban játszom. Hiszek a sorsszerű találkozásokban. Legnagyobb vágyam az örök ellenségemmel, az idővel végre békét kötni.