Vörös Eszter Anna: Aranysziget

Istók Anna: Szüntelen

Olyan egyszerű ez. Vagyok íme:
Mindenkié és senkié se.
Árnyamat a föld magában tartja.
Én vagyok a naprendszer sugárzó kacaja.

Én vagyok tavaszi füvek fuvalma,
Minden lelkes lény rokona.
Vihar ölemben megpihen,
Akárcsak szívem a kezedben.

Olyan vagyok, mint virágos karkötő,
Átfonom a világot: vegyen el ő
Is mátkául engem,
Olvadjunk eggyé szüntelen:

Zöldben is, fagyban, is finoman,
Óvón őrizzen a víz ringásaiban,
Ha fogytán a levegő, emeljen föl
Óceánok magányos szögletéből.

Ha jönne fagyos áradat,
Ha törött jégpáncél metéli szárnyamat,
Suhintson rám varázspálcája,
Legyen az én szárnyam az ő szárnya.