Mersdorf Ilona: Ne halj meg minden percben

Soha nem volt egy anyatigris, mégis, mikor huszonöt év után le kellett vetnie az anyaszerepet, sajgott mindene, mintha a bőrét húzták volna le. Minden idegszála folytonosan riasztotta a természetellenes hiány miatt, agyában futott a mantra, hogy ezt a gyerekek imádnák, vagy épp a pokolba kívánnák. A belső párbeszéd egy darabig nem önmaga vetületei között folyt, hanem a gyerekekkel.

Aztán elrendeződtek valahogy az örömök, fájdalmak, az új erővonalak mentén, de igazán megnyugvást csak az unokák hoztak. Őket szabad volt szeretni, kényeztetni, még nem határolódtak el tőle és a világtól, amit kezdtek egyre jobban kitölteni.

Nemegyszer azon kapta magát, hogy ugyanúgy szeret áldozatot hozni a kicsikért, mint annak idején a nagyszülei érte, vagy a szülei a saját gyerekeiért. Pedig mennyit csúfolódtak az anyjával, hogy nem tud egy banánt megenni anélkül, hogy elfelezné valakivel. Majd, ha képes leszel egyet lelkiismeret furdalás nélkül megenni, akkor leszel igazán önálló ember, ugratták nagyanyjukat a lányai. Sírnia kellett a gondolattól, hogy az anyja, aki mindig mindent halálosan komolyan vett, igyekezett ennek az elvárásnak is megfelelni. Büszkén újságolta az unokáinak, hogy a piacon megvett és meg is evett egy egész banánt.

Mintha az előző generációk jobban belenőttek volna a szerepeikbe, vagy legalábbis nem váltogatták őket olyan gyakran, mint ahogy ő tette. Szalamandra vagyok, nézte le önmagát, belesimulok a mindenkori környezetembe. Bár még ebben sem értett teljesen egyet magával, máskor pont, hogy örök lázadónak látta magát. Talán szerencséje is volt, hogy sosem kellett túlságosan meghajolnia, ha túl nagy kompromisszumot követelt egy élethelyzet, akkor inkább dühödten szétrúgta azt, amit addig elért, és nagy elszántsággal új életet kezdett.

Szokása volt időről időre mérlegre tenni önmagát, keresve azt, aki szeretett volna lenni. Felemás kudarc volt, mert nem az volt, akinek képzelte magát, de nem is akart már azzá válni, aki volt tizennyolc évesen. Mit kezdene a világban egy idealista, magányosan ábrándozó lélek?

Az élet mást követelt, mindig mást. És micsoda élvezet volt új bőrbe bújni.

Mersdorf Ilona: 1953.03.04 – 2024.09.29.