felpörgettem magam
a várakozásban
az emelt adag betaloc
sem hatott
esténként számoltam
szapora pulzusom
s elképzeltem
mint hallgatjuk együtt
Gildát s a Nagy Négyest
csupasz karod súrolta bőrömet
az illendőség álarcában
nem mertem hozzád érni
egy másodpercig sem
ha akkor azt mondod
maradjak
nem cserélem laposra
tűsarkú cipőmet
a kisföldalatti padján
s most nem siratnám
füstbe ment közös életünket
A vers megjelent az Álarcaink, jubileumi Irka kötetben. A könyv megvásárolható és kikölcsönözhető a gödöllői városi könyvtárban.
Galló Kovács Zsuzsanna
A kamaszkori verseim után több évtizeddel, a lehető legjobbkor, éppen nyugdíjazásommal egyidőben, az élet tartogatott számomra valamit, ami egyszerre gyógyír és mámor: ez az írás. Témáim szerteágazóak, néha szürreálisak, hiszen már írtam verset az oroszok elől kemencébe bújt nagypapámról, bokaficamomról a trópusi hőségben, az álomszép Central Parkról, unokám ajándéklegyezőjéről, tojáshéjporcelán kínai vázáról, vagy egy Rigoletto előadás hangulatáról. Ha rám tör az ihlet, mindegy a helyszín, a “Kata, tartsd magad!” novella egy hosszú repülőúton született. Írás közben elhiszem, hogy “vannak órák, mikor a dolgok levetik álarcaikat, mikor a szögletek letompulnak, s a sebek észrevétlenül begyógyulnak a csöndben.” (Kassák)