A Rue Sainte-Catherine sarkán álltak, Bordeaux sétálóutcáján egy kis bisztró előtt, közvetlenül a Lafayette áruház mellett.

– Je voudrais deux croque monsieur s’il vous plaît – hallotta lánya hangját, s élvezte az arcát melengető élénk napsütést.

A croque tökéletesen ropogósra sütött külseje lágy, omlós belsőt rejtett, a sonka sós íze mellett a besamelmártás fűszerei, bors, mustár, és szerecsendió harmóniává elegyedtek az olvadt gruyére sajt enyhén diós zamatával. S miközben a pirítós falatkái ropogtak foga alatt, megállapította: ez a titkuk a franciáknak, hogy az egyszerű melegszendvicset is egyedivé, különlegessé varázsolják.

– Ízlik? – nézett rá lánya huncutul, s összenevettek. Mindketten tudták, neki minden ízlik, minden tetszik, ami francia. Ő mindig jól érzi magát, nem zavarja, ha állva bekapnak egy szendvicset az utca forgatagában, de szereti az elegáns étterem rôti de boeuf-jét is à point átsütve.

Eszébe jutott, mennyire izgult az első találkozáskor, amikor a francia fiú gitárral a kezében érkezett hozzájuk, vékony, kis kabátban, nem számítva a zord magyar télre. Megilletődve nézett rá, hogy lánya miatt képes volt Párizsból csaknem huszonnégy órát buszozni. Az együtt töltött néhány nap kellemes, oldott hangulata már ekkor sugallta, hogy a fiatalok mennyire illenek egymáshoz, s bár a bonjouron és a mercin kívül semmit nem tudott franciául, a karácsonyi ünnepi húsleves, töltött káposzta, kacsasült, túrós rétes és méteres torta pótolták a nyelvi hiányosságokat.

Bordeaux-t – ahova a fiatalokat jó sorsuk vezette – hamar megszerette. Tetszettek neki az üzletek, plakátok feliratai, utcák, épületek elnevezései, minden érdekelte, figyelt, tanult és fotózott. Annak különösen örült, hogy a fiatalok egy jellegzetes bordeaux-i stílusú házban laktak. Felemelő érzés volt elképzelnie, hogy évtizedekkel ezelőtt az utcai szoba ablakában árulták portékájukat azok az iparos emberek, akik a szőlőtermelésüket otthagyva betelepültek ide.

A város különleges villamosát első látásra megkedvelte. Eredetisége annak köszönhető, hogy felső-vezeték nélküli, megőrizve ezzel a történelmi belváros képét. Megunhatatlan volt számára bejárni a várost villamossal, megcsodálni a legfőbb nevezetességeket, a Városháza palotáját, a Szent András katedrálist és a Girondisták emlékművét. Legszívesebben egy új létesítményhez, a Víztükörhöz villamosozott el. Ez a Garonne partján egy nagy tér, ahol a kiszivárgó pára sűrű ködöt alkot.

A francia étkezési szokások egyszerűnek és praktikusnak tűntek számára. A francia nők nem töltenek órákat a konyhában, megtehetik ezt, hiszen az előrecsomagolt, félkész termékek jó minőségűek, és nagyon ízletesek. Reggelire általában édeset esznek, abból is keveset.

A péksüteményre egy hosszú kanállal lekvárt kennek, majd a kanalat az üveg szélére akasztják egy kis kampó segítségével. Klasszikus teasüteményük, a madeleine nem véletlenül kagyló alakú, hiszen egyenesen az üvegből kikanalazva lesz tökéletes reggeli egy falat Bonne Maman dzsemes madeleine. Ez a varázslatosan omlós tészta annyira megtetszett neki, hogy az első adódó alkalommal megvette hozzá a formát. A recept az egyenlő mennyiségű összetevők miatt könnyen megjegyezhető, tulajdonképpen egy egyensúlytészta, amit aranybarnasága és a sütése közben a lakásban terjedő citrom-, és vanília illat tesz felejthetetlenné.

Az éttermekben főleg kacsa-, bárány- és marhasült közül választott, a tengeri halakat kerülte, sőt megmosolyogta a franciákat, akik lazacot csipegettek salátaágyon, vagy jóízűen ették a Saint-Jacques kagylójukat.

Családja kissé furcsállotta, amikor ebédek, vacsorák fogásait is lefényképezte. Mindez őt nem zavarta. Büszkén vállalta a francia szokások, ízek iránti rajongását, s örült, amikor a vásárlások, étkezések alkalmával helyesen válaszolt lánya kérdéseire.

– Mit jelent a crème brûlée?

– Égetett krém.

– Mivel tálaljuk a libamájat?

– Édes kenyérrel.

– És a füstölt lazacot?

– Blinivel, ami egy vastagra sütött, kerek, sós palacsinta. Eredetileg hajdina lisztből sütötték.

Lánya nem győzött bólogatni, látszott rajta, hogy nehezebb kérdésen töri a fejét.

– Mi a croque madame?

– Sonkás-sajtos melegszendvics, tetején tükörtojással, mintha kalapot viselne. Ebben különbözik a croque monsieur-től.

– Bravó! Csak így tovább – biztatta lánya elismerően.

Azt, hogy a francia konyhaművészet miért világhírű, egy újévi, ünnepi vacsorán értette meg igazán.

A vérpezsdítő Lillet aperitif után kíváncsian pillantott előételére, egy fügeszószos libamájra. A lilás-vörös mártásban elszórtan bordó gyümölcsdarabkák úszkáltak. Középen, kis szigetként emelkedett ki az aranysárga libamáj, tetején egy szál halványzöld rozmaringgal. Az omlós, kissé sós libamáj ízét kiemelte az édeskés füge, melyet egy korty fehérbor, a Sauternes citrusos, barackos aromája tett tökéletessé. Ez a fügés libamáj ezzel a csodálatos édes fehérborral testesítette meg számára az ételek és italok ideális egyensúlyát, az ízek tökéletes harmóniáját.

Ezután lánya unszolásának engedve tengeri halat választott. Az omlós, puha sépia, a pikáns fehérboros mártással izgalmas, új ízt jelentett számára. Nevetett önmagán, hiszen most ő is ugyanúgy csipegetett a tányérjából, mint a franciák. Másnap La Rochelle kikötőváros Aquáriumában nem győzött fényképezni és rácsodálkozni a számtalan érdekes színű és formájú tengeri élőlényre.

Egyszer csak egy szürke, amorf test “állt” előtte az üveg mögött mozdulatlanul. Ormótlan fejének bőre kétoldalt szarvként kitüremkedett, s pár rövid nyúlvány lifegett testének alsó részén.

− Én még ilyen csúnyát nem láttam – nézett lányára döbbenten.

− Ezt etted tegnap. Olyan, mint a régi csokireklám: ronda és finom – kuncogott lánya.

Az étkezési szokások közül a desszert előtti sajt választék lett a legérdekesebb, s egyben a legfurcsább számára. A háziak jóízűen kacagtak rajta, amikor csak egy késhegynyi darabkát vágott magának udvariasságból.

– Nálatok nincs sajtkultusz? – hüledeztek, s látta rajtuk, ez számukra felfoghatatlan. Azt már nem is merte elárulni, hogy neki ízlenek a kommersz kockasajtok, a Magyarországon is kapható lavaskiri, a nevető tehén, amit ők nem is tartanak sajtnak.

A kávék közül a café gourmand-t kedvelte meg legjobban, melyet miniatűr süteményekkel, gyümölcsökkel szervíroznak, minden kávéházban más-más variációban.

A Porte Dijeaux diadalív elegáns kávézójának teraszán már a tálcán felsorakozó finomságok látványa is elkápráztatta. Két rózsaszín macaron mellett kis edénykében crème brûlée díszelgett, csöppnyi tálkában érett eper piroslott zöld szárával együtt. A tejszínhab és a kávé mellett egy ismeretlen süteményre lett figyelmes. Alakja bástyára hasonlított, bordázott, sötétbarna, fénylő külseje vaníliás-rumos krémes belsőt rejtett. Ez volt a canelé, a jellegzetes bordeaux-i sütemény.

A legenda szerint az annunciáták rendjének apácái sütötték először, a kikötőben lévő hajókról összesepregetett lisztből a város szegényeinek.

Valahányszor canelét süt, visszaemlékezik a Garonne parti sétány modern kandelábereinek sejtelmes fényeire, maga előtt látja a Víztükör párájának sűrű ködfelhőjét, s hallja a benne futkározó gyerekek önfeledt nevetését. A canelé jelenti számára azt a szeptember végi szombat délutánt is, amikor a mese életre kelt valóságos szereplőkkel a Szent Augustin templomban. A francia vőlegény magyarul is kimondott esküje, az Ave Maria meghitt dallama, az orgona hangjának varázsa, és a templomból kilépő ifjú párra hulló rózsaszirmok látványa élete egyik legboldogabb napját jelentette.

Az életet tudni kell élvezni, tartják a franciák. Ezt a „savoir vivre” életszemléletet tanulta meg tőlük, amihez örömmel ajánl egy falat canelét mindenkinek. Bon appétit!