Menni, maradni, meghalni címmel tartott a gödöllői írókör, az Irka hármas könyvbemutatót 2017. október 6-án a könyvtárban. Csorba János István (Bojár Cassino), Nádas Péter és Szűk Balázs gödöllői szerzőkkel Istók Anna beszélgetett. A három könyvet a szereplők közös sorsa kötötte össze, a 20. századi emberek közös sorsa és közös emlékezete. Ezek az emlékek java része ’56-hoz kötődnek, a jelenlévő szerzők pedig az emlékőrzők voltak. Szűk Balázs Lyukas októbere az édesapjának állított emléket, Nádas Péter a szüleinek: Nádas Józsefnek és feleségének Bodrossi Nórának, Csorba János regénye pedig három különböző sorsot mesél el.
A kötetek három különböző műfajban (vers, regény, memoár) dolgozzák fel az 56-os eseményeket, amely minden embert döntésre kényszerített: megy, marad, vagy meghal. Hogy melyik is volt a legkevésbé rossz választás, ismerve a következményeket, melyek az utódok életét is befolyásolják akár a mai napig, arról megoszlottak a szerzői vélemények, de egyben egyet értettek: a menni vagy maradni kérdés nem csak 1956-ban volt fajsúlyos, hiszen ma Magyarországon ugyanezzel a dilemmával állnak szemben a fiatalok.
Az est folyamán a három szerző (kiegészítve a memoárkötet további szerzőivel és szerkesztőivel: Kocsyné Nádas Anikóval és Lukácsné Nádas Krisztinával) három különböző megközelítését hallhattuk a szereplők sorsával kapcsolatban: Csorba János regénye a veledismegtörténhet életekről szól: a regény hétköznapi hősei véletlenül sodródnak bele az eseményekbe és alakítják a történelmet. Nádas Péter szülei példaképét örökíti meg az utókornak, bizonyítva azt, hogy mindegy mi történik, akaraterővel és hittel helyt lehet állni minden körülmény között. Szűk Balázs pedig azért írt édesapjának verseskötetet, mert úgy érezte, ezt az elismerést megtagadta tőle a sors, az eltékozolt lehetőségek keserűsége szól a költeményeken keresztül.
A beszélgetés alatt sok aktualitás szóba került: az emlékezés, a felejtés és a bocsánat kapcsán szinte megdöbbentő volt hallani a válaszok különbözőségét: nem kell a múltban élni, a jövő számít csak, mi marad nekünk más, ha már az emlékezés sem, van amit nem lehet megbocsátani és ezt ki is kell mondani.
