„…társkapcsolatukat olyan vállalkozásnak tekintették, amelyben két egyenrangú fél szabad elhatározásából vesz részt: nem a hagyomány vagy a tekintély szabja meg, hanem belső értékrendjük.”*

(mondatértelmezés)

A házasság intézménye szinte minden kultúrában létezik. Hosszú ideig utódgondozási és vagyonkezelési célú “gazdasági” szerződésként funkcionált, ami egyúttal legalizálta a felek közötti szexuális kapcsolatot is. Alapvető értelmezés változást a házasság fogalmában a romantika hozott, azzal, hogy alapjaként a “szerelmet”, két ember egymáshoz való mély, erős kötődését jelölte meg. De a szerelem a különböző kultúrákban mást jelent. Közös értelmezés, hogy lelki és testi vonzalmon alapul, és a másik személy iránti vágyakozásban, ragaszkodásban és odaadásban nyilvánul meg. A neurobiológusok különválasztják a “szerelemet” és a két személy közötti társas kötődést. Az előbbi csak az emberre jellemző, az utóbbi az állatvilágban is létezik. A krisztusi szeretet alapja a kötődés. Gyarmati Fanninak Radnóti Miklóssal való kapcsolata (szerelme, házassága) alatt öt magzatelhajtása volt (a hatodikra 1945-ben egy orosz katona erőszakoskodása következtében került sor). Kapcsolattörténetük alapján ki tudja megítélni a címbeli elveken alapuló házasságuk minőségét?

*https://m.mult-kor.hu/erzelmi-hullamvasut-radnoti-miklos-es-gyarmati-fanni-szerelme-20240123?pIdx=2

“A legtöbb országban az a tendencia, hogy a nők balra tolódnak, miközben a férfiak egyhelyben állnak, de vannak arra utaló jelek, hogy a fiatal férfiak aktívan jobbra mozdulnak.”*

(mondatértelmezés)

Egyes tanulmányok szerint vannak olyan – nem csak nyugati – országok, ahol “ideológiai” szakadék nyílik meg a fiatal férfiak és nők között. Fiatal emberek tízmilliói, akik ugyanazokban a városokban, munkahelyeken, osztálytermekben mozognak és esetenként közös otthonokban is laknak, már nem érzékelik egymást. Az ezt vizsgáló tudományos kutatások adatai mutatják, hogy évtizedekkel ezelőtt a nemek nagyjából egyenlően vallottak liberális és konzervatív világnézetet. Az utóbbi évtizedben azonban jól láthatóan jelentős különbség keletkezett az egyre konzervatívabb fiatal férfiak és a progresszív irányba mozgó női kortársaik között. Lehet azt mondani, hogy ez csak időszakos trend, egy olyan szakasz, amely elmúlik, de az ideológiai szakadék mérhetően nő, pedig az adatok azt is jelzik, hogy az emberek alap politikai attitűdjét ma is nehéz alakítani. Az is hozzájárul a szakadék képződéséhez, hogy az okostelefonok és a közösségi média terjedése miatt a fiatal férfiak és nők egyre inkább külön virtuális élet-terekben élnek, és külön csoport kultúrákat hoznak létre.

https://www.ft.com/content/29fd9b5c-2f35-41bf-9d4c-994db4e12998

„… nem lehet azt a három célt egyszerre megvalósítani, … vagyis nincs egyidejűleg nagyvállalati dominanciájú globalizáció, nemzetállami szuverenitás és az emberek számára kedvező szabályokat hozó demokratikus politika.”

(mondatértelmezés)

Régi “vicc”, hogy az ingyenes, mindenkinek járó és magas színvonalú orvosi ellátás kritériumaiból egyszerre csak kettő tud teljesülni. Nézzük meg a címbeli célok megvalósíthatóságát páronként. A nagyvállalati dominanciájú globalizáció és a nemzetállami szuverenitás csak az emberek (a demokratikus politika) rovására harmonizálható, úgy sem nagyon könnyen. A nagyvállalati dominanciájú globalizáció eredményezhet az emberek számára kedvező szabályokat hozó demokratikus “politikát”, de ez (maximum) az adott “vállalaton” belüli alkalmazottakra vonatkozóan lehetséges, a többi ember kirekesztésével. A nemzetállami szuverenitás, szinte minden esetben, az emberek számára kedvező szabályokat hozó, demokratikus politika megvalósításához szükséges források átcsoportosításával valósítható meg (ha egyáltalán). A nagyvállalati dominancia teljes megszüntetése így sem elérhető törekvés. Az orvoslásnál az “igények” kreáltsága és a gyógyító “javak” áru volta a korlát. De mindkét esetben a fő ok a kapitalizmus, vagyis az, hogy a profit fontosabb, mint a közjó.

“…a kormány a nyugdíjak értékét garantálja, sőt, miután az infláció mértékét magasabbra becsülték, mint amekkora valójában lesz, a nyugdíjak értéke némileg emelkedhet…”

(mondatértelmezés)

A befizetett járulékok alapján járó nyugdíjak értékállóságának garantálása alapvető társadalmi érték. Azt, hogy valami – például az infláció mértéke – valójában milyen lesz, nyilvánvalóan csak utólag lehet (majd!) megmondani. Decemberben – amikor ez a kijelentés elhangzott – a következő évre biztosan nem lehet tényekre vonatkozó igaz kijelentéseket tenni, a jövőre vonatkozóan legfeljebb szándékokat lehet kinyilvánítani. Aki ezt nem tudja, nem vehető komolyan. Egy komplex valami – mint a nyugdíj – valós értéke egy dinamikus környezetben nehezen mérhető. Pedig ahhoz, hogy garantálni lehessen a valaminek az értékét, mindenekelőtt mérni kell tudni. A nyugdíjak értékének meghatározása nem megbízható. Egy élethelyzethez szükséges javak köre irányadó lehet az adott személy megélhetési költségének meghatározásához. Egy ilyen – tartalmilag folyamatosan az élethez igazított – fogyasztói kosár kezelése egy nyugdíjrendszer egyik alapvető közszolgáltatása. Ami nélkül értékemelkedési lehetőségről beszélni – jóindulattal közelítve – vágybeszéd, reálisan tekintve: közönséges manipulációs propaganda-hazugság.

“… legnagyobb probléma a mesterséges intelligenciával kapcsolatban az, hogy időnként hallucinál. Ez azt jelenti, hogy azokról a dolgokról, amikről nincs elegendő ismerete, kitalál információkat – egybegyúrja, ami a legnagyobb valószínűség szerint lehetne –, és azt úgy tálalja, mintha a valóság lenne. Vagyis hazudik.”

(mondatértelmezés)

A humán jogászok sohasem deklarálják őszintén, hogy képtelenek ellentmondásmentes törvényi környezetet teremteni. Pedig ez nyilvánvaló tény. Erre a dolog természeténél fogva az MI sem alkalmas, de már most is nagyobb valószínűséggel lesz ellentmondásmentes egy törvénycsomag, amit MI segédlettel alkottak, mint az, amit anélkül. De ez a már ”létező jog” problémája, nem a mesterséges intelligenciáé. A hazugság (leg)elfogadott(abb) értelmezése az, hogy valaki szándékosan, szóban, írásban, vagy valami jellel, más megtévesztése céljából olyat közöl, amiről tudja, hogy nem igaz. Az MI „csak” paraméterezett statisztikai modell alapján dönt, nem rendelkezik sem ítélőképességgel, sem szándékkal. (Azzal csak a paraméterező ember bír.) Az MI hasonlóan a fantáziáló emberhez nem hazudik, csak hallucinál, ami akkor vezethet problémákhoz, ha a működésének következménye van. Tettéért felelős jogalany csak élő, hús-vér ember lehet, MI és más “nem ember jogalany” nem.

“A kormány célja, hogy az állami meteorológiai szolgálat korszerű és versenyképes szervezetként működjön, amely megfelel az állam és az energiaszektor, a közlekedés és az agrárium által támasztott elvárásoknak…”

(mondatértelmezés)

A meteorológiai szolgálat az állam közszolgáltatása az adófizető polgároknak, ami ingyenes hozzáférést biztosít az időjárással kapcsolatos tudományosan hiteles információkhoz. Egy közszolgáltatásnak nem lehet emberi/polgári igények szolgálatától eltérő célja. Intézmények és jogi személyek szempontjai csak másodlagosan – polgárok igényeire visszavezethetően – érvényesülhetnek. Az időjárásnak olyan jelentős hatása van a polgárok életére, hogy az azzal kapcsolatos információk mindenképpen közérdekűek. Különösen akkor, amikor a világ egyik legégetőbb problémája az éghajlatváltozás. Az energiatermelés, a közlekedés és az agrárium a gazdaság olyan szektorai, amelyekben piaci, (magántulajdonban lévő) profitorientált vállalkozások is működnek. Az e gazdasági társaságoknak való szolgáltatás nem közfeladat. Természetesen – a szektorban dolgozó személyeken keresztül – az említett cégeknek is jár(hat) a közszolgáltatott időjárás információ, de a számukra szükséges speciális meteorológiai információkat nekik   szolgáltatásként a piacról kell megvásárolniuk.

“… az élet második felében az ember elkezdi az élet valódi értelmét keresni, ennek során az ego már a mélyebb önvalóért kezd munkálkodni. Ez a folyamat az individuáció, vagyis az önmagunkká válás útja.”(mondatértelmezés)

Az ember születésekor, biológiai lényként, ki van szolgáltatva az őt közvetlenül körülvevő csoportnak. Ez a kialakult környezet a család. Az individuáció egyediségét és személyes identitást létrehozó és fenntartó belső folyamat. A kialakult tömegtársadalmak elszemélytelenítő hatása nehezíti a személyesség kialakulását. Az egyediség sokféle irányból kialakult fogalma a lélek, ami pszichéként értelmezve a szellem és a test kapcsolatát biztosítja. A “saját” lélek a biztosíték arra, hogy az egyén az lehessen, akinek lennie kell. A lélek nem csak teológiai fogalom, tudományosan közelíthető a psziché, az érzelem, a tudat és az ego, az éntudat felől is. Önmagunkká válni nem önzés, hanem létezésünk értelme. A felnőttség tartalma, a félelem nélküli szuverenitás. Mind a kialakult vallások, mind a tudomány azt állítják, hogy lelke csak az egyénnek van. Nem az egyén a közösség eszköze, hanem a közösség szolgálja az egyént. A lélek – bárhogyan értelmezzük – a test lényegadó formája. A fejlődés a lélek minőségibbé válása, ami, ha úgy tetszik, nem más, mint üdvözülés.

“… nem mondja az embereknek, hogy bonyolult kérdésekre vannak egyszerű válaszok…”

(mondatértelmezés)

Azt a politikust, aki ma a fent leírt módon viselkedik, biztosan nem választják meg. Ez a tömegdemokrácia legfőbb problémája. Hiszen minden józan ember tudja, hogy az összetett problémák komplex megoldásokat igényelnek. Tanulságos a gordiuszi csomó esete. Akkoriban azt jövendölték, hogy az uralkodhat Kis-Ázsia felett, aki ki tudja oldozni az egy szekéren található komplikált bogot. A legenda szerint Nagy Sándor egy darabig nézte a csomót, majd kardjával szétvágta. Minden eszét használó meg tudja különböztetni a kibogozást az elvágástól, mégis ez a mód, amit megoldásként tálaltak fel a publikumnak. Éppen ez a hamis sallangmentesség – mint megközelítés – az, ami elvezetett a faék egyszerűségű megoldásokat hazudó politika uralmának korába. A legendának (állítólag) volt másik változata, amiben – ismerve elkészítése titkát – Nagy Sándor egyszerűen kihúzta az ereszték szeget, és vágás nélkül oldotta meg a csomót. Nem nevezhető véletlennek, hogy nem az utóbbi változat terjedt el. Nehéz megállapítani, hogy a hatalomra törők bonyolult ügyek kezelésére való alkalmatlansága, vagy a közemberek egyszerű megoldások iránti vágyódása az, ami jobban gerjeszti a “szétvágásos” megoldásokat.

„… a magyar politikai kommunikáció részben a konfliktusépítésre épül. Úgy tudunk keresztülvinni üzeneteket, ha konfliktusos törésvonalakat keresünk és ezt meglovagoljuk.” (mondatértelmezés)

A címbéli mondat nem gonosz ellenzéki kritika, hanem a kormányon lévők stratégiájának kifejtése. A nemlétező ellenség elleni mozgósítás és vele harcra buzdítás nagyon régi és bevált uralmi eszköz. Ehhez elengedhetetlenül szükséges valamilyen álkonfliktus. A dolog kedvelt módja, hogy a propaganda olyan identitás elemeket sulykol az emberek tudatába, amelyek ütköznek a környezet sajátosságaival. Ennek tipikus példája a valamiben megnyilvánuló felsőbbrendűség érzet, ami különösen akkor válik veszélyessé, ha üldözési mániával is társul. Fontos elem, hogy mindenképpen kerülni kell minden diskurzust, vitát, ami nem manipulálható saját érdekek szerint. A más véleményt képviselők csak statisztaként vagy biodíszleteként tolerálhatók. Pedig nyilvánvaló, hogy aki “konfliktusos törésvonalak” kreálásával akarja feltenni magát a hazai, az európai és a világpolitikai térképére, az nagyon nagy valószínűséggel nem barátokat, de még csak nem is lehetséges partnereket, hanem előbb-utóbb valódi ellenségeket szerez. A “műkonfliktus huszárok” nagyon könnyen igazi ágyútűzzel találhatják szemben magukat.

(mondatértelmezés)

Ma népszerű kijelentés, hogy semmi sincs ingyen. A címbéli mondat ennek régi formája. Eredete az, hogy Jézus sírjára fizetett római zsoldos katonák vigyáztak. Pedig nem igaz, hogy mindennek ára kell legyen. Az ingyenesség nem valamiféle megfontoláson, ideológián alapuló kegy, hanem „a természetes” állapot. A természet nem állít elő árukat. Az árutermelést és a hozzá kapcsolódó munkát, tőkét és pénzt, az ember alkotta. De még a sok évezredes emberi történelemben is csak a pár százéves kapitalizmus tette “gazdasági törvénnyé” az árat. Szerencsére még ma sem minden áru, és még annak sem kell feltétlenül árunak lennie, ami ma azzá vált. A javakat a társadalomban élő emberek állítják elő, saját maguknak. A globálissá vált “árutermelés” elkülönülő, szuverén, külön kezelhető színterei az államok. A 70 000 milliárd forintot közelítő magyar nemzeti jövedelem több mint fele, majd 40 000 milliárd forint a költségvetésbe kerül. Az állam “költi el”. A maradék az (un.) piac. Egy magyar polgárra – akinek “köztulajdona” az állam(!) – hat és félmillió forintnál több nemzeti jövedelem esik, az állam ebből négymilliót központosít. Nem nehéz belátni, hogy már ma is sokkal több dolog lehetne(!) ingyen, mint amiért fizetni kell.