Köszönöm ezt a csodálatos estét!

Nehezen szántam rá magam. Kati kiállítandó képei alá pár sor? A sok versíró mellett, én, egy novellás, hogyan írhatnék pár sorban valami értékelhetőt? Mégis nekifogtam egy kis gondolatot papírra vetni, de csak azért, mert nem szerettem volna kihúzni magam a közös munka alól egy ilyen mondvacsinált indokkal. És milyen jól tettem!

Öröm volt részese lenni ennek az egésznek. A kezdeti, lassan induló, sehogyan sem összeállni akaró, később egyre jobban kibontakozó valami, amiről még sejtésem sem volt, mi lesz majd belőle. Azután szépen rendeződni látszottak a dolgok, megszülettek a versek, Csiki Kriszti gyönyörű meghívót tervezett, Galló Kovács Zsuzsa és Istók Panni összefogta és egybefonta a sokszálas költőcsapatot. Az áprilisi IRKA lázas csapatmunkája, hogyan álljon össze a műsor, ki olvasson fel és mit, jó lesz-e így mindenkinek? Jó lesz, vágta rá mindenki a választ és vártuk a megnyitót.

Az ajtóban visszahőköltem, mellbe vágtak a képek. Láttam már őket monitoron, de így élőben, nagyban, a színek örvénye magával ragadott. Egyszerű, egyforma képkeretek, melyekből szinte kiemelkedik, jobban érvényesül a mondanivaló. Mellettük az ismerős versek, ügyesen elrendezve, hivalkodás nélkül simultak a képek köré.

Férjemmel elfoglaltuk a helyünket és kezdetét vette a megnyitó. Köszöntések, üdvözlések, Hibály Csilla festőművész méltató szavai után meghitt énekszó, hegedű és zongorajáték következett Dezső Piroska és Szabó Gergő előadásában, majd jött a várva várt IRKA produkció, a szerzeményeink felolvasása. Mersdorf Ilona meglepett. Egészen más volt, mint a foglalkozásokon. Szépen, hangsúlyosan, de mégis visszafogottan olvasott. Rímelt, játszott a hangjával, hol vicces volt, hol pátoszos. Előadása szépen simult Csorba Jánoséhoz, mintha mindig így együtt szerepeltek volna mindenütt. János megríkatott. Tudtam, hogy nagyon szépen olvas fel. Kissé rekedtes, halk hangján minden mondata kész zene. Gyönyörű versét áhítattal hallgattam. Olyan szép, miért nem írta hosszabbra, hogy tovább hallgathassam! Utána az én kis írásomat mondta el. Csak hallgattam és hallgattam, nem tudtam betelni vele. Ezt nem is én írtam, ez nem lehet ennyire szép? Az utolsó mondatnál – mellyel szinte körbeölelte és egésszé tette a mondanivalót – elsírtam magam.

Braun Kati megilletődötten köszönte és köszöntötte a szép megnyitót. Szép volt, igen. Szép volt az est, szép az azt követő vendéglátás is. Vajek Andi hiába tett ki magáért megint, egy falatot nem ettem. Nem volt rá időm. Innen is onnan is jöttek az IRKA társak, vidám üdvözlések, víg terefere. Ez aranyozta be az egész estet. Jó együtt, jó egy kicsit fékezni a nagy rohanásban, kicsit lassítani, kicsit egymással foglalkozni. Férjem örült, hogy boldognak lát, ő is nagyon jól érezte magát. Tiszteletbeli IRKA tagként, egyhangúlag fogadta be őt a társaság.

Vidáman érkeztünk haza, és így éjfél felé, a rám zuhant nagy csendben, összegeztem a délutánt. Ez az írás egy kis töprengés, egy emlék magamnak, melyet évek múlva jó lesz újraolvasni majd. S ha már megírtam, ne írjam hiába, hisz rólatok, rólunk szól, irkásokról. Miért ne olvashatnátok el ti is? Ti, akik csak írtatok. Ti, akik a nemes célért nagyon sokat dolgoztatok. Kati, akiért ez az egész történt, és azok, akik nem lehettetek ott.

Köszönöm ezt a csodálatos estét! Szolnoki Irma

Köszönet a könyvtárnak a fotókért és Vajek Andreának a  fogadás finomságaiért.