A sport játék

“Vannak bizonyos dolgok, amiket jobban csinálunk a világnál, nem csak a franciáknál.” *

(mondatértelmezés)

Az emberek testi versengésének ókori hagyományát Coubertin báró amatőr tevékenységként élesztette fel. Azt, hogy valami – sokszor életidegen – testi aktusban emberek, önkényesen kiválasztott paraméterek szerint, összemérjék magukat, a báró “úri passzióként”, olyan tevékenységként képzelte el, amit bárki, saját örömére, nem ellentételezésért végez. A mai gyakorlat ellenkezik ezzel. Az (él)sportolók és a rájuk települt “ipar” szereplői a sportból élnek. Az itt elérhető jövedelmek aránytalanok, mind a befektetett erőfeszítéshez, mind a dolog társadalmi hasznosságához (sic!) képest. Az élsport díjazása sérti a társadalmi igazságosság elveit is. A valamilyen versenyre alkalmasnak nyilvánított tevékenységre való megfelelés a mai viszonyok között sokkal inkább múlik a született adottságokon, a sportiparon és az orvosi módszereken, mint az adott egyén személyes teljesítményén. Ebből adódóan a mai élsportnak nincs köze az eredeti társadalmi célhoz, az emberek társadalmi egészségének támogatásához. Ennek bizonyítéka, hogy ma már nyilvánvalóan a győzelem a fontos. Az igazi sport játék, célja nem a görcsös nyerésvágy, hanem a közben elérhető valódi közös jelenlét.

*https://m.hvg.hu/cimke/Gyulay%20Zsolt  

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kérjük adja meg a hiányzó számot *