Galló Kovács Zsuzsanna fotója

Volt idő – nem is olyan régen -, amikor a kialakuló politikai marketing egy vezető hazai képviselője még kendőzetlen őszinteséggel nyilatkozta, hogy a politikát – vagyis a politikusokat – ugyanúgy kell eladni a “piacon”, mint a mosóport. Abban igaza volt, hogy igazoltan működőképes az a módszer, ha egy reklám, bármekkorát tódítva, a sulykolni kívánt “üzenetét” újra és újra, minden lehetséges helyen elismétli. A “befogadók”, főként a már a közlő “hívei”, cseppet sem törődnek az objektivitással. A bármit – nyereségvágyból – eladni kívánók meggyőződése, hogy az „igazság” mint termék az a közlés, amelyik kellőképpen elterjed, amelyik tematizálja a mindennapi beszédet. Vallják, ha unalomig ismételnek valamit, az automatikusan „igazsággá” válik. A politikai marketinget az is jellemzi, hogy – sikeressége esetén – az eredményét azok is “élvezik”, akik nem a célközönsége. A címbeli kijelentést egyébként Adolf Hitler írta meg több megfogalmazásban – hogy jobban hasson -, korai, szándékait feltáró művében, a Mein Kampfban, amelyben a fő “tanulság” az, hogy a “politika arról szól, hogyan lehet hitet (el)adni az embereknek”. Én egészen biztos vagyok benne, hogy a politika nem ez.