“… álmodni könnyű, és az emberek többsége igazából soha nem fog olyan lakásban lakni, amilyenben szeretne. Ez így is van, de az nagyon nem mindegy, hogy a valóság mennyire áll távol az elképzelésektől.” *
(mondatértelmezés)
Vannak olyan emberi élethez szükséges “jószágok” amelyek (még!?) nem piaciak. Levegőt (egyelőre) „csak úgy” vehetünk. Nem piaci termék. Ez már nem teljesen igaz az ivóvízre, ami nélkül szintén nem tudunk élni. Még vannak közcsapok, és kiránduláskor ingyen lehet inni egy forrásból, bár az erdő már biztosan valakié. Lakni is kell valahol, mert a testünk elhelyezése teret igényel és mert a hajlék nélküliség már (tulajdonképpen) tilos. Közben minden talpalatnyi föld valakié. Azzal sem vagyunk beljebb, ha köztulajdon (vagyis a miénk is), mert az bármikor magánosítható a mindenkori hatalom által. A közszolgáltatások (mint a szabad levegő vétel) köre pedig jogként meghatározatlan és egyre jobban szűkül, mert kisajátítják és piacivá teszik. Könnyen belátható, hogy az “ingatlanfejlesztés” – mint profitorientált, piaci, gazdasági tevékenység – a lakás biztosításának legfőbb akadálya. Az nyilvánvaló, hogy méltó, az életszükségleteket minimálisan kielégítő lakhatás közszolgáltatásként biztosítandó, amit csak emberközpontú (köz)hatalom képes garantálni.