Édesmamának édes szaga van, biztosan azért hívjuk így. Almás pite illatú a ruhája, a köténye meg fahéjas szagú. Mondogatja is neki Édespapa, hogy „Édesilonkám, Édesilonkám, cukor falatom nekem” – és ilyenkor belecsíp Édesmama hátsójába. Mondjuk, ezt csak akkor csinálhatja Édespapa, ha Apám nem látja, mert Édespapa a fia előtt soha nem tenne ilyesmit.

Arra viszont még nem jöttem rá, hogy Édespapa mitől édes, mert neki sem a neve, sem a szaga nem indokolja az ilyen finom megnevezést. Őt még senki nem szólította Édesjóskának.

Édesmama főzi a családnak az ennivalókat. Meg süti is. Vasárnap mindig van édesség is, de csak ebéd után. Hol herőke, hol almás pite, hol pedig mákos guba.

Ezeket az ételeket szeretem a legjobban, mert ezekre lehet porcukrot tenni. Abból a finom cukorból bármennyit meg tudnék enni.

De hétköznap csak a főzelék, a tészta és a krumpli megy. A levest meg nem is lehet kihagyni soha, amit én nemigen szeretek, de ez Édesmamát nem érdekli.

Így aztán, ha hétköznap van, nem sietős nekem az ebédelés.

– Lacuska, Lacuska készen vagyok az ebéddel, gyere drága aranyom – Édesmama mindig így hívogat, ha ebédelni kell menni, ha még nem mérges. De, ha nem jövök rögtön, akkor hozzáteszi: – Az anyád úristenit, Lacuska, gyere már elő.

Édesmama még szokta fokozni a kiabálást, ha már tényleg nagyon mérges, akkor jön az, hogy szíjat hasít a hátamból. Persze ezzel könnyen vagyok, mert nekem olyan izmos hátam van, abból semmit nem bírna lefaragni.

A felnőttek nem úgy gondolkodnak, mint egy gyerek, erre már rájöttem.

Nekik csak az evés fontos, meg az alvás, este. Ezt a kettőt mondogatja Édesmama mindig.

– Egyél, egyél drága Lacuskám és aludjál sokat, hogy nagyra nőjél. – Pedig biztosan nem ott növök meg az ágyban. Inkább kinn növök az udvaron, játszás közben. Már észrevettem, hogy egyre nehezebben mászok be a tyúkól ajtóján.

A tyúkólon annyira kicsi a lyuk, alig bírom áttuszkolni magam. Télen még sokkal könnyebben átfértem. Mehetnék persze a tetőn is, amit le lehet venni, de azt a múltkor nem tudtam visszatenni rendesen, ezért Édesmama elég nagy sipítozást csapott, mert azt hitte a menyét jött elő újra.

Én még menyétet nem láttam, de úgy képzelem, elég nagy állat lehet, ha el bírja húzgálni a tyúkól tetejét, ami persze még nem fordult elő, de egy felnőtt bármit kigondolhat.

A tyúkól mellett van a fészer, ott szeretek a legjobban játszani. A fészernek van egy padlása is, ahová a széna van feldobálva, amibe be szoktam bújni. Azt játszom, hogy én vagyok a katona, aki itt maradt a háborúból. Csináltam egy fegyvert is magamnak, kisebb ágakból kötöztem össze, hogy puska formájú legyen. A szénában még aludni is lehetne, amit nem szívesen tennék, mert akkor biztosan lemaradnék a szomszédok veszekedéséről.

A deszkák közt szoktam kinézni – innen átlátok a szomszéd kertjébe – de inkább csak fülelek Bözsi nénire, aki egész délelőtt a Pista bácsit szapulja, ha kinn dolgoznak a kertben. Bözsi néninek semmi sem jó, hiába szedte le Pista bácsi a mákvirágról az összes szirmot, mégis ellepték a tetvek a mákot, és erről is Pista bácsi tehet, pedig ő csak úgy csinálta, ahogy neki mondták. Épp ezért kigondoltam, ha már úgyis tetves az mák, akkor el is tűnhet onnan. Majd azt hiszik Bözsi néniék, a tetvek elhordták.

Délben, amikor ők bemennek, szépen kiosonok a kertjükbe, aztán gyorsan lekapkodom a mákot, hazaviszem Édesmamának, hogy csináljon belőle gubát.

A mákosguba a legkedvesebb ételem. A mákosgubát Édesmama készíti a legjobban az egész utcában. Egészen eláztatja a tejjel.

– Omlik a szájunkban – így mondja Édespapa. A nagy piros tál tele szokott lenni gubával, és ha Emő és Gyuri nálunk van, akkor ők is esznek belőle. Édesmama csak Apámba nem bírja beleerőltetni az édességet. Apám nem hajlandó semminemű cukros ételt magához venni. Azt mondja, Őneki már soha többet nem lesz étvágya ezekre. Régebben azt mesélte Apám, hogy Ő is nagyon szerette a gubát, még fiatal házas korában is csuda sokat meg tudott enni abból. De mióta szülőanyám meghalt, mintha megszakadt volna benne valami és az étvágya is eléggé megcsappant. Apám inkább csak a cigarettát fújja és azt ígérte, egyszer, ha nagy leszek, kipróbálhatom én is a füstölést. Édesmama utálja a cigarettát. Mondja is Apámnak, hogy sírba teszed magad ezzel édes fiam, ha így folytatod, mehetsz a feleséged mellé, nem elég neked, hogy félárva ez a gyerek.

Én nagyon szeretném, ha Apám kedve visszafordulna az evés felé és olyan erőteljes ember lenne, mint régen volt. Apám még a nyakában is hurcolt engem, biztosan erősebb volt, mint most, és jobban elbírt. Édesmama azt mondja, az ételben van az erő és az evéssel jön meg az étvágy, és a cukros ételek még a jókedvet is alakítják. Apám szerint ez csak egy mondás és őrá már sohasem fog vonatkozni. Pedig valahogy ezt meg kell változtatni, mert én nagyon szeretném, ha Apám még egyszer a nyakába ültetne.