Horváth Piroska  festménye

A maszk

Molnár az emelvényen állt s tudta, hogy kicsapják. Az egészet Verébnek köszönhette, hisz ő dobta neki a vörös zászlót, de nem haragudott rá. Szepes, a tanár kérlelhetetlen szigorú arccal kísérte fel őket az emelvényre. Veréb, a városi fiú sápadtan állt Molnár mellett, úgy tűnt nem érti mi történik körülötte. Nagydarab, erős testalkatú, pirospozsgás fiú volt, aki csak ímmel-ámmal tanult, hiszen tudta, hogy érettségi után apja városi szatócsboltjában kell majd dolgoznia.

Molnár nem szeretett a középpontban lenni, most különösen rosszul érezte magát. Lenézett az udvaron álldogáló társaira s megnyugodva látta, hogy azok unottan várták a felvonulást, nem figyeltek Szepesre, aki még mindig róluk, mint a vörös zászlót eldobó elvetemültekről beszélt a mikrofonba. Behunyta a szemét, s miközben hallgatta az utca zajait, szekerek csikorgását, távoli vonatfüttyöt, gondolatai elkalandoztak.

Jó tanuló, okos fiú volt, aki már korán elhatározta, hogy nem marad a faluban, tovább tanul, egyetemre megy a fővárosba. A középparaszt család minden idejét lefoglalta a gazdálkodás, állattartás. Molnár most visszaemlékezett arra az utolsó tanítási napra, amikor tízévesen hazaérve az iskolából befogva látta a lovakat, s ahogy megette az ebédet máris indulnia kellett disznót őrizni a tanyájukra. A kitűnő bizonyítványa senkit nem érdekelt, s azt sem tudták a szülők, hogy abban az évben ő lett az iskola legjobb tanulója.
Apjának szent meggyőződése volt, hogy,,ha azt akarod, hogy eltávolodjon tőled a gyereked, akkor taníttasd ki.”
Molnár bátyja levetett télikabátját hordta, és vasárnaponként kibokszolta egyetlen cipőjét. Vásárlásra csak ritkán került sor, hiszen készpénz sosem volt otthon.

,,Majd, ha eladjuk a hízókat, vagy a bort.” – mondták és mindenki tudta, hogy erre hónapokig nem fog sor kerülni.
Ennivalóban nem volt hiány, kenyeret sütöttek, vasárnaponként csirkét főztek. Ilyenkor a fiúk hazabicikliztek a tanyáról, s ebéd után máris fordulhattak vissza.

Évente kétszer disznót vágtak, ilyenkor meghívták a szomszédokat, akikkel maskarába öltöztek, s álarcot festettek maguknak. Olyan felszabadultan, jóízűen nevetni sosem látta apját, mint amikor meglátta őt Sztálin maszkban. Az arcot valójában nem lehetett felismerni, csak az aláírás ákombákomja mutatta, hogy kiről is lenne szó. A név fordított S betűvel kezdődött, így még viccesebb hatást keltett.

Apja nem politizált, de azt hangoztatta, hogy ,,a kommunisták rossz emberek, barbár, istentelen népség, akik megnyomorítják az életet.”
Ezerkilencszázötven május elsején Molnár állt az emelvényen, a gyermekkori Sztálin maszkra gondolt s elmosolyodott.Tudta, hogy kicsapják.