Őszintén meglepett a könyv vége. Mármint hogy Molly, akinek a halála a regény kulcsfontosságú eleme, nem egy kutya (spoiler). Nem készítette elő bennem ezt semmi, nem voltak információmorzsák, és nem, még a macska elnevezése sem keltett gyanút. Éppen ezért valahogy nem tudok pozitív véleményt írni erről a könyvről, pedig nagyon szeretem a skandináv szépirodalmat. Legfőként azért nem, mert onnantól kezdve, hogy kiderül, Benjamin megölte a testvérét, (Mollyt), vagyis Benjamin a testvérét ölte meg, és nem egy kutyát, nem érthető, hogy az anya miért olyan fásult már a tragédia előtt is. Az, hogy egy kutyát dédelget, beleillik a beteg személyiségébe, de az, hogy kiégett már akkor is, amikor még erre semmi oka, akkor azért várnék egy kis magyarázatot az írótól, miért volt az anya ilyen elcseszettül depressziós, amikor még semmi oka sem volt rá?
Pedig a regény jól felépített és briliánsan szerkesztett, hiszen visszafelé olvassuk az időrendet. Mondjuk néha elgondolkozom azon, hog
y tényleg szükség van-e a lineáris történetmesélés helyett különböző légtornász mutatványokra egy írónak ahhoz, hogy kiemelkedjen a tömegből? Persze kell egy pluszt adnia az írásnak, és bátran vállon veregetheti magát Schulman is, hogy perfektül megoldotta ezt, sehol nem akadok el, követhető az időrendiség, az ok-okozat láncolat visszafelé is, remekül rímelnek a közbeékelt jelenetek is a jelen időben, de végtére is mi szükség volt erre?
y tényleg szükség van-e a lineáris történetmesélés helyett különböző légtornász mutatványokra egy írónak ahhoz, hogy kiemelkedjen a tömegből? Persze kell egy pluszt adnia az írásnak, és bátran vállon veregetheti magát Schulman is, hogy perfektül megoldotta ezt, sehol nem akadok el, követhető az időrendiség, az ok-okozat láncolat visszafelé is, remekül rímelnek a közbeékelt jelenetek is a jelen időben, de végtére is mi szükség volt erre?
Éppolyan jó lett volna a hagyományos sorrendben elmesélve, és így talán több figyelem maradt volna arra, hogy az igazán lényeges mozzanatokat megfelelőbben kifejthesse az író. Gondolok itt Nils különös helyzetére a családban, hogyan lett elege a mintagyereknek a szülei figyelméből, a testvérei piszkálódásából, miért pattant meg olyan hirtelen a családból. Több figyelmet kaphatna a legkisebb gyerek is, aki igazából elég hangsúlytalan szereplő, már a nevére sem emlékszem, talán Pierre. És ott van a tulajdonképpeni főszereplő, Benjamin, akinek a vívódásai nem elég hangsúlyosak. Az anyjával való felemás kapcsolata, az öngyilkos hajlamai ellenére sem jöttem rá, csak a regény legvégén, hogy ő lehetett volna az a karakter, aki elviszi a hátán a történetet.
Összességében nem volt ez egy rossz könyv, de nem igazán ragadott meg, nem hiszem, hogy két hónap múlva emlékezni fogok belőle bármire is.
A regény fülszövege:
Három fivér visszatér gyermekkora helyszínére, egy erdővel határolt kies, tóparti tanyára. A látogatás nem kellemes, de szükséges, hiszen anyjuk utolsó kívánsága, hogy hamvait a tónál szórják szét. A tanyán, ahol sok évvel azelőtt egy mindent felforgató baleset történt.
A testvérek nehezen tudnak mit kezdeni egymással. A harc, amelyet apjuk figyelméért és anyjuk szeretetéért folytattak, a szülők halálával ugyan véget ért, de helyébe új küzdelem lép. A tóparti látogatás egyben időutazás is a fivérek számára: kimondatlan sérelmek kapnak végre hangot, a baleset színhelyén pedig feltárul az igazság…Mi történt azon a nyári napon, amikor minden a darabjaira hullott?
https://www.facebook.com/istokanna