illusztráció: pixabay.com

Úgy egy hónapja a British Library online katalógusában ráleltem egy archív kézirat rekordjára, ami feltehetően 1617 januárjában keletkezett. Szenzitív dokumentumként a digitalizálása gyakorlatilag lehetetlen, és hosszas levelezés után sem tudtak kielégítő válaszokat adni a könyvtár munkatársai a dokumentum mibenlétére vonatkozó kérdéseimre. Így hát kénytelen voltam az utazás mellett dönteni, habár sosem szívleltem Anglia nyirkos levegőjét – a reumám mindig kiújult tőle. Már megérkezésem másnapján felkerestem a könyvtár kézirattár gyűjteményét, és a korábbi ködös sejtésem beigazolódott: A pohatan törzsfőnök leányának, Pocahontasnak a feljegyzéseire találtam rá! Pocahontas 1616-ban hátrahagyja törzsét és követi férjét, John Rolfe-ot Angliába, itt viszont felkészületlenül érik az 1600-as évek Angliájának életkörülményei, és fekethimlőben meghal. A most felfedezett dokumentumot haldoklásának utolsó hónapjaiban írta, és mindezidáig rejtve maradt a kutatók elől, tekintve, hogy asszonynevén – Rebecca Rolfe – írta alá, és így is lett meta-adatolva a könyvtári katalógusban. A barnára színeződött és törékeny papíron gyerekírásszerű ákombákom betűk díszelegnek – Pocahontas megpróbált angolul írni, de egyszerű szókészlete megakadályozta abban, hogy hűen kifejezze rövid életének hányattatásait. Egy hónapig minden nap zárásig maradok az archívumban, egyszerűen beszippant a napló: a ma már Virginia állam területén fekvő Jamestown-ba érkező telepesek megpróbálták kultúremberekké nevelni a vadembereket, köztük Pocahontas törzsét is. A nevelés célja, hogy áttérjenek a kereszténységre, azonban rémképeket plántálnak el a bennszülöttek szívében. Pocahontas kannibalizmusként írja le a keresztény vallást, és retteg az élénk képekkel lefestett pokoltól. Biztosra veszi, hogy hamarosan elevenen elégetik olyan bűnökért, amelyek eddig természetes cselekedetek voltak a törzse körében. Megfenyegetik, hogyha nem szolgálja I. Jakab angol királyt, lemészárolják a tüzet köpő botokkal a népét, így hát nőül megy a sápadt arcú és beteges John Rolfe-hoz. Idegenkedik a viktoriánus ruháktól, állandóan viszket tőlük a bőre, és a merev társadalmi szokásoktól szenved. 1616-ban Angliába hívja őket a király, mint a párt, amely megbékélést hozott a vadak és a telepesek közé – egyedül Pocahontas emlékezik már csak az igazságra, hogy emberrablás és zsarolás alapozta meg ezt a békét. Angliába érve elképesztő a mindent betöltő bűz, a szűkös lakóházak, az állandó eső és köd. A „művelt” angolok a saját mocskukban közlekednek az utcán, folyamatosan ordibálnak és utcai harcokba keverednek. Bőrszíne láttán mindennapos, hogy leköpik, trágárságokat ordítanak utána, vagy éppen ököllel fenyegetik. Az úri bálok, amelyekre hivatalosak, még rosszabbak, itt valamilyen attrakcióként mutogatják és ámuldoznak, mikor képes angolul megszólalni. Az európai kultúra ismét győzedelmeskedett, mondogatják. A szegényes angol étkezés következtében egészsége gyorsan romlik, sorvadni kezdenek izmai, vért köhög fel, folyamatosan lázas. Lázálmaiban ismét az erdőt járja és a földeken dolgozik, gyereket nevel, halászni megy a folyóra. Ahányszor csak kitisztul a tudata, kín járja át, hogy a dohos fogadószoba mennyezete fogadja. A halált megváltásként várja.

Az Irka “mesehős utóélete” sorozatból