Zsúfolásig megtelt a könyvtár rendezvényterme dec. 1-jén az IRKA 5. könyvének bemutatója alkalmával. Ahogy mondani szokták „még a csilláron is lógtak” az érdeklődők. Fülöp Attiláné igazgató kedves köszöntője után a vetítővásznon megjelent Vajek Andrea Álomkép c. videója, s elkezdődött L. Péterfi Csaba talkshowja. Igen kérem, nem túlzás e műfaji megállapításom, hisz a kabinetvezető frappáns kérdései, a sziporkázó válaszok és a közönség interaktív bevonása egy szórakoztató show műsort teremtettek.

Istók Anna, aki 2008 óta töretlen hévvel, kiapadhatatlan lendülettel, nagy-nagy szeretettel, türelemmel és szigorral vezeti az írókört, a moderátor első kérdésére – „Miért lett a könyv állatos, honnan jött az ötlet? ” – őszintén elárulta, hogy a tavalyi gasztrokötetük sikere után nehéz volt témát találni. A „Fő az irodalom” mind kivitelében mind tartalmában a csúcsok csúcsa lett. Ezt a nívót megismételni is nehéz feladat, nemhogy überelni. Nők, férfiak, állatok – adták a kezdeti munkacímet leendő könyvüknek, kissé tágan megjelölve a novellák, versek tartalmát. Mi lehetne érdekesebb az olvasónak, mint viszonyaink egymáshoz, barátainkhoz, netán ellenségeinkhez, a minket körülvevő természethez és a velünk együtt élő állatainkhoz.

A címválasztás rejtelmeit ecsetelve Mersdorf Ilona elmesélte, hogy bizony sokszor vérre menőkig vitatkoznak, mire mindenki elfogadja a végleges verziót. Ennél a kötetnél könnyen ment a kitalálás, hisz M. Tóth Erikának mindössze harminc másodperc kellett a szikrához. Arra gondolt, hogy Darwin, ha elolvasná a könyvet, izgulna elmélete helyességén, amely az embert teszi az evolúció legmagasabb fokára. Az írótársak abban egyetértettek, hogy a „Darwin parázik” cím kellően figyelemfelkeltő, extravagáns és modern, de a „parázik” kifejezés elfogadásához komoly lobbizás kellett. Ennyi bevezető után az alkotók ragadták meg a mikrofont, egy kis játékra kérve a hallgatóságot. Ilona zseniális kvíz-ötlete dicséretet érdemel, hisz a közönség a kitalálás igyekezetében lélegzet-visszafojtott figyelemmel leste a részleteket. Az előadók rejtett színészi képességeiket is megcsillantva adták elő monológjukat a novelláikban, verseikben szereplő kutyákról, macskákról, madarakról, halakról, hüllőkről, vagy netán férfiakról és vademberről. Következzenek most az első blokk részletei a megfejtést a végére hagyva, hogy a jelen olvasó se maradjon ki a sikerélményből. (A kitalálandó lényt hümmögéssel, dömdödömmel, vagy hópihékkel helyettesítették.)

1. Csorba János

„Erik Nikorowiczot már korábbról ismertem. Először ötvennyolcban találkoztam vele a Sorbonne-on. Ő egy osztrák tisztviselő árvájaként, én ötvenhatos menekültként próbáltam megkapaszkodni a szigorú elvárások grádicsán. Én a kapott segélyen tengődtem, amíg kezembe nem vehettem építészmérnöki diplomámat, ő viszont az első év végén feladta. Azt mondta, erre most nem ér rá, pénzt kell keresnie. A nyolcvanas évek közepén láttam viszont Eriket, ő keresett meg egy igen zsíros megbízással. Már tehetős embernek számított, vagyonát a jól ismert kávé- és üdítő automaták üzemeltetéséből szerezte. És ez igen tekintélyes vagyon volt. Akkorra már nekem is volt nevem a szakmában, így talált rám. Egy Bécs környéki parasztház palotává alakításával kívánt megbízni. De volt egy feltétele.Vállaljak el helyette egy gyilkosságot. Azt kérte, lőjem agyon Árit, mert ő képtelen vele elbánni. Ez a két és féléves dömdödöm. emberekkel szemben egy nyuszika volt, de ha az utcán meglátott egy másik dömdödömt, kitépte magát az ember kezéből, és addig marakodott, míg vagy őt, vagy a másikat felcserhez kellett vinni, hogy visszacsinálja dömdödömnek. Erik beleunt ebbe és a sok kártérítési perbe, és megkért, puffantsam le a vadállatot.

2. Mersdorf Ilona

Ezek az állatok egyáltalán nem azok az alkalmazkodó, alázatosan hízelkedő lények, akiknek képzeltem őket. Sőt: öntörvényűek, kisajátítók és uralkodni vágyók. Vagy szebben mondva: roppant önérzetesek és érzékenyek. Ha szót akarsz érteni velük, neked kell megtanulnod az ő nyelvüket.

Itt van példának az én Sacim, aki bár kitűnően érti az emberi nyelvet, határozottan elzárkózik attól, hogy ezt tekintsük a közös kommunikáció platformjának.

• Sacikám! – szólongatom, körbejárva a kertben.

Saci ott ül, tőlem két méterre, fehér bundája kivirít a fűből. Felcsapja a fülét. Ez az ő nyelvén azt jelenti, hogy:

• No, mi van?

• Gyere vacsorázni, aprócskám! – folytatom a legdallamosabb, fuvolázó hangomon, amit kizárólag csak az ő bűvölésére használok.

Saci négy lábra emelkedik, nyújtózik egyet, feldomborítja a hátát, nagyot ásít, megcsillan minden metszőfoga. Elönt az optimizmus: hátha éhes? Aztán hátat fordít nekem és leül, úgy, hogy csak a fekete-sárga pettyeit látom a hátsóján. Ez a póz az ő nyelvén azt jelenti:

• Kit érdekel?

• 

3. Pataki Pál

Dáma őseitől kitűnő pedigrét örökölt és soha nem mutatta a fáradság jeleit. Mi ketten jól kiegészítettük egymást. Sokat utaztunk. Versenyekre jártunk. Nagy családunk teljes jogú tagjává vált. A versenyek végén barátsággal, hálatelten fogadta a neki szánt jutalmat. Az évek során tündöklő gyémánttá csiszolódott. Szinte minden találkozásunkon baráti horkantással üdvözölt. A lelki társammá vált, bearanyozta napjaimat, az egész életemet. Az első találkozásunk óta több mint tíz év telt el, úgy, hogy észre sem vettem az idő múlását. Dáma lassan tanító mesterem lett. Mindig megtaláltuk a közös nevezőt. Úgy éreztem, hogy nélküle élni nem lehet, s nem is érdemes. Dáma a testi és a lelki egészségem őrzője lett. Látványosan szórakoztatott, gyönyörködtetett. Dáma maga a békesség megtestesítőjévé vált.

4. Feketéné Bencsik Julianna

Kubában egy házban laktunk Ágiékkal, mi a huszonhetedik, ők pedig a tizenegyedik emeleten. Gyermekeink egy iskolába jártak, és sokszor találkoztunk a szálloda kertjében, ahova a hatalmas méretű fürdőmedence csábított némi felfrissülést ígérve. Ilyenkor – jegyrendszer lévén – nemcsak a boltunkban kapható áruk listáját osztottuk meg, hanem az egyéb családi eseményeket is.  Ági elmondta, két hét múlva szabadságra mennek, de még nem tudják, kire bízzák a hm-jüket. Rossz érzésem támadt, mivel mi pár hónapja jöttünk Kubába, és ő is tudja, ezen a nyáron még nem mehetünk haza, vagyis ránk tukmálhatja kis kedvencüket. No, nem, ezt nem vállalhatom, gondoltam, hiszen nem is láttam, mekkora ez a hm, és különben sem akarok semmi kötöttséget. Éppen elég lesz elviselni ezt a párás meleget, amikor a nyári esős évszakban özönvízszerűen egy óra alatt zúdul ránk 20-50 milliméternyi eső, s miután kisüt a nap, olyan sűrű páratakaró fedi le a várost, melyből kézzel is vizet lehet fakasztani.

– Gyere fel, és nézd meg! Nagyon aranyos, és beszélni is tud – mondta kedvesen.

5. Galló Kovács Zsuzsanna

( segítség: a novellában az állat beszél, a valóságban nem)

Végre, észrevett! Ott van a kerítésen! – kiabálja, s hozzám igyekszik. Úgy csinálok, mintha nevetnék, és összevissza forgatom mindkét szememet, hogy érdekesebb legyek. A bőröm haragoszöld, festeni sem lehetne szebbet, harapófogószerű lábaimmal ügyesen kapaszkodom, és hosszú fogófarkamat a kerítés felső rúdja köré tekerem. Csak tudnám, az asszonyság milyen nyelven karattyol a fiatalabb nővel. Ilyent még nem hallottam, dallamos, pergő, és főleg hangos. A fejem hátsó oldalán lévő félkör alakú taréj tetszhet neki, hiszen erre mutogat most, miközben boldogan ujjong, s egyre csak ezt hajtogatja:

– Én kicsi hm! Négy évet vártam rád.

6. Rébb Terézia

   Túlságosan is ragaszkodni kezdtél hozzám, pedig én ezt egyáltalán nem akartam. Nekem fogadtál szót egyedül, pedig csak annyit mondtam neked: „gyere be”. Sosem szólítottalak másképp (lehet, hogy ez lett a neved?).

   A kényszerű közelségben eltöltött idő nem múlt el nyomtalanul, hatással voltál rám. Már alig érdekelt az elsivatagosodott virágoskert, a sáros teraszajtó, vagy a szétfeszített kerítéslécek. Már képes voltam csirkecsontot gyűjteni neked a munkahelyi ebédlőben és tápot venni az utolsó konyhapénzemen. Egyszer azon kaptam magam, hogy egy termo nadrágból fekvőhelyet varrok neked. Mindezt a közös emlékek miatt. Hiszen már benne voltál minden péppé rágott zsebkendőben, széjjeltépett cipőnyelvben, minden besározott öltönyünkben, elhibázott reggelünkben.

7. Kővágó Éva

Otthon kis izgalommal engedtem ki a hordozóból. A világ legrondább állata mászott elő. Mérete alapján akár egy kisméretű kutya is lehetett, teljesen kopasz volt, ráncos, rózsaszínes bőrét barnás foltok tarkították. Feje csúcsára állított háromszög alakú volt, rajta két másik, majdnem ugyanakkora háromszöggel: a fülével. Sárga szeme úgy villogott, mint Vuké. Egy szőrtelen patkány jutott róla eszembe.

Az est folytatásában a moderátor az antológia legmeghökkentőbb témájú novelláira terelte a szót, egyben ajánlotta mindenkinek,  hogy kövessék őt, és többször is olvassák el a könyvet. (Köszönjük, Csaba!)

Anna kapta az első személyes kérdést:

– Mennyi a valóság és a fikció a Névházasság c. novellájában?(Magyarázatul megmutatom, hogy a novella zseniálisan egy narratív horoggal indul:

– Nem elég az öregasszony mocska, most még idehozza ezt a kurva dögöt is – háborgott anyám, és belecsapta a súrolószivacsot a mosogatóba.)

Anna szerény mosollyal avatott be mindenkit  novellaírási fortélyaiba. Az egyes szám első személyben fogalmazott történetek nem biztos, hogy az író saját élményei. Ő minden hírt, eseményt elraktároz, s elképzeli a történések okait, előzményeit.  Anna arra biztatja írótársait is, hogy ne a teljes igazságot írják meg, bármennyire is jó forgatókönyv lehet az élet,  a valóság leírása nem mindig célravezető. De a puszta eseményt is lehet elképesztően érdekesen megfogalmazni, bizonyítja ezt dr. Sztavridisz Alexandra Bálnaszerviz c. műve, melyet édesapja kórházba kerülése ihletett. Az alábbi kiragadott mondatok önmagukért beszélnek. „Az előtérben a sok partra vetet Bálnabeteg mind rendszertelenül kapálózik gurulós ágyaikon. Fiatal, csinos nővér éles hangon kiabál Bálnaneveket.”

Szandra kendőzetlenül mesélt a novella keletkezéséről, egyben megköszönte Anna türelmét és segítségét, hogy „kigyúrta” belőle. Ugyanis sokáig nem volt állatos ötlete, már fel is adta, de Anna kitartása és erélyes parancsa, hogy egy régi írásába tegyen valamilyen állatot, meghozta a sikert. Már csak Anna „huszárvágása” kellett, hogy a vége kerüljön az elejére, és a mű megszületett.

Kérem a füleket hegyezni, újabb felolvasás blokk következett:

8. Almási Lajos: Fejlődünk?

Nők

 

9. Pap-Klára Márta

10. Ududné Szabó Anikó

A következő nap különösen melegnek bizonyult. Margit egy szál pulóverben tett-vett a kertben, még mellényt sem húzott magára. Az állat mindenhová követte. Ha el is tűnt néha, a legváratlanabb helyekről bukkant elő újra. Szemmel láthatóan ismeretlen terep volt számára a konyhakert. Mikor a szél meglebbentette a kapor elszáradt leveleit, a kis bolond rögtön elkezdte pofozni. De nem tudott mit kezdeni azzal a nagy zöld varanggyal, amellyel perceken keresztül farkasszemet nézett a kert végében. A belvízelvezető árok partján a béka felfújta magát, ahogy csak bírta, Gerzson hátát megfeszítve fújt és prüszkölt. Mulatságos látványt nyújtottak.

11. Braun Katalin

– Eszméletlen, nagyobb baja nem lehet – törte meg a csendet Jim. – Húzzuk arrébb! – Jobb kezével megmarkolta az állat nyakánál a szőrt, bal kezével a mellkasa alá nyúlt.

Peter lehajolt, megfogta a földön heverő mellső hm lábait.

Albert nem mozdult. Körbenézett. Tenyerével az állát simogatta, huncut mosollyal végigjáratta tekintetét a mezőn és a távolban fekvő erdőn.

– Mire vársz Albert? – ordított Jim.

– Figyeljetek, mi lenne, ha szelfiznénk a hm-el? Lábra állítjuk, körbeálljuk, mintha jó haver lenne. Most vagy soha – kacsintott egyet, és arcára ült egy nagy vigyor. Már látta maga előtt a híres fotót, még címet is adott neki: „Haver Ausztráliából”.

– Mi van? – förmedt rá Jim.

– Bármikor magához térhet és halálra rugdoshat, meg vagy te húzatva? – állt fel Peter.

– Nyugalom! Eszméletlen a hm nem? Még fél óráig biztosan az lesz. Vagyunk annyira tökösek, hogy megemeljük – harcolt az ötletéért Albert és két hüvelykujjával felfelé mutatott.

Jim is felállt, odalépett Albert elé és a szemébe nézett. – Te tényleg lökött vagy, haver – ércesen nyomta meg az utolsó szót.

12. dr. Ujj Béla

A vendégek távozása után a feleség azonnal beengedte a lakásba a küszöbön türelmetlenül toporgó, bejöveteli szándékát időnként korábban is az ajtó kaparásával jelző állatot. A jószág beszaladt, azonnal elfoglalta kedvenc foteljét a nappaliban. Az asszony, miközben becsukta az ajtót, odaszólt a férjének, neked viszonyod van ezzel a nővel. Hanghordozásából érződött, hogy nincs semmi értelme a cáfolatnak. A férfi agyába vakuként villant a felismerés, tényleg, miért is nincs? Közben a feleség odament az állathoz. A férj látta, amint szenvtelen arca érzelmekkel telik meg, amikor megsimogatja. Nem szólt semmit, elvonult dolgozószobájába, és magára csukta az ajtót.

13. Szolnoki Irma

Így érzik jól magukat, erre a célra kinevelt fajták – szólalt meg hátam mögött, gondolatomat kitalálva Keresztpapám. Borzadva néztem a zsivajgó népséget, amely nagy örömmel és iszonyatos ricsajjal üdvözölte őt.

– Gyere csak, mutatok valamit!– szólt sejtelmesen, és a kalitkát kinyitva, ügyesen kivett egyet. Hatalmas tenyere puhán és finoman fogta, ujjai védőn ölelték körül. Látszott az állaton, nem új neki a dolog, biztonságban, jól érezte magát.

– Most odaadom neked, fogd meg egy kicsit – és már nyitotta is tenyeremet. Tiltakozni sem volt időm. Ijedten próbáltam megtartani, úgy ahogy tőle láttam. A hm megérezte az idegent és hevesen dobogott a szíve. Hirtelen sajnálni kezdtem a csepp teremtményt.

– Simogasd lágyan! Így – mutatta Keresztpapa. – Beszélj hozzá halkan, meglátod, szeretni fogod, csak fogadd el őt olyannak, amilyen. Nézd, milyen pici, milyen törékeny, mennyire fél. Nyugtasd meg, és örökre a tiéd lesz, úgy érzed majd, csak neked énekel.

14. Sütő Fanni (távollétében Kővágó Éva olvasta fel)

A szobából hangos röhögés és tompa beszélgetés hallatszott ki. Charlie már megint filmet néz, sóhajtott Chopin, és belökte az ajtót. Charlie a lábát az asztalra téve, a forgószéken terpeszkedve bámulta a képernyőt.

– Csáó, Charlie – morranta Chopin. – Már megint ugyanazt nézed? Nem unod még?

– Dehogy, ez egy zsírkirály alapmű. Legalább egy frankó dolog, amit azok a kretének csináltak!

– Hé, ne beszélj így róluk, hisz belőlük élsz! – mondta Chopin.

– Inkább ők élnek belőlünk! Ha nem fogdostuk volna őket össze, ugyanúgy megdöglöttek volna, mint a többiek. Na, de fogd be öcsisajt, mert most jön a legjobb rész.

– Nem, Charlie. Magyarázd már meg nekem, hogy mi a francot csinálsz itt, ha utálod őket, mint a pestist. Miért nem mentél el hódítani, mint a többi hősies rokonod? – Chopin még sose beszélt így a főnökével, de ez a nap komolyan kezdett az idegeire menni.

– Chopin, lazuljál már le! Én vágom, hogy mit csinálok, oké? Az evolúció nem játékiból volt, vannak a főemlősök, akik tudják, mi a dörgés, meg vannak a magadfajta rágcsálók, akik úgy ugrálnak, ahogy a góré fütyül, aki meg én vagyok. Vágesz? Na, és most csitu van, mert mindjárt megtalálják a gyökerek a Szabadság szobrot, és akkor lesz nagy kamillázás.

– Mindegy, hagyjuk, inkább iszom egyet – morogta Chopin, inkább csak úgy magának.

Chopin fejcsóválva elővette a vodkát, és meghúzta. Ki nem állhatta az ízét, ugyanúgy, ahogy ki nem állhatta Charliet. De sajnos igaza volt, ő csak egy kis senki ebben a rendszerben. Mérgében belerúgott a kukába, de semmit nem ért vele, csak azt, hogy most már a feje mellett a lába is fájt. Tudta, hogy neki is utálnia kéne a gondozottjaikat, mert végső soron ők hozták a Földre a pusztulást, és ők állították a feje tetejére a természetet. De ha ez nem lett volna, ő talán már nem is élne. Eltöltött volna egy nyúlfarknyi életet a mezőn, nemzett volna egy szakajtónyi gyereket egy fajtájába valóval, nem fájdítaná a szívét Bambina karcsú lábaival és barna őzikeszemeivel. Az a másik élet ennyi lett volna. Talán így van esélye még, hogy valami nagy dolgot tegyen.

Csaba, a moderátor, az est tematikájában elérkezettnek látta a pillanatot, hogy a könyv illusztrátorától, Vörös Eszter Annától megtudjuk, hogyan került képbe, mi volt előbb, régebbi állatos képei, vagy az elolvasott művek adta ihlet?  Eszterrel ez év januárjában ismerkedtünk meg, amikor a Művészeték Házában kiállított képeihez verseket írtunk. Most ennek fordítottja történt. Eszter régebbi alkotásaiból választott, de újak is születtek, pl. kaméleont eddig nem rajzolt – tette hozzá aranyosan, véletlenül segítve ezzel a közönséget a  kvízmegoldásában. Mindezek után állati filozofálás következett. Ilona szerint az állatok tükörképet mutatnak nekünk, s aki alárendeli magát egy kis időre egy nála „egyszerűbb” élőlénynek, akit sosem lehet igazán „megnevelni”, jobban megismeri önmagát és a világot. Tudjuk, hogy az állat bizonyos fokig pótlék életünkben, rajtunk múlik, hogy mennyire. Csaba kiemelte az állatok mai megváltozott szerepét: míg a régi korokban hasznukért tartották őket, s elképzelhetetlen volt, hogy a kutya, macska bemenjen a szobába, vagy urambocsá’ az ágyban aludjon, manapság már nemhogy ruhákat, csizmákat, hanem ékszereket viselnek a kutyák, s divat őket pszichológushoz vinni .  Anna tömören Béla önállatrajzából idézett: „… már csak embert tart, ha elég szelíd.”

Mindezek után nem tudtam eldönteni, hogy Csaba viccelt -e, amikor megemlítette, hogy jelenleg már a Polgármesteri Hivatalban élő macskának, Frau Bürgermeisternek is nemsokára fészbuk oldala lesz, aminek követői lehetünk. Mindenesetre izgatottan és kíváncsian várom, hogy lájkolhassam bejegyzéseit.

A harmadik, egyben utolsó blokk következett:

15. Pecznik Éva

Eközben a férfi szomorkás mosollyal próbálta lefejteni karjáról a négylábú jószágot. aki belemélyesztette karmait a pulóverbe, sehogy sem akart leválni az emberről. Gyorsan előkerült egy doboz, ruhákkal puhán kibélelték és letették a kert egy védett sarkába. A nő meleg tejjel teli tálkát tett mellé. Nevet is kellett adni a kis szőrgombócnak. Jöttek az ötletek: Cirmi, Foltos, Cseperke. Végül az utolsó maradt rajta. Nagy nehezen rábeszélték a gyerekeket a vacsora folytatására, elbúcsúztak a férfitől, a bejárati ajtóval bezárták az esti együttlét melegét és kizárták a sötétséget, magára hagyva Cseperkét, hogy találja meg a helyét

16. Nádas Péter

A szülőpár szorgosan térül-fordul a fészekodú és a kert fái, bokrai közt. Jövet hernyóval, melyet az éppen soros tátongó torokba tömnek. Ekkor – minthogy náluk szigorú követelmény a tisztaság – várnak egy pillanatot, míg a fióka megfordul és az előző hordás hártyába burkolt mellékterméke el nem hagyja hátsó felét. A fölnőtt hm ekkor fölkapja és messzire viszi e nemkívánatos pöttyöt a családi szentélytől. Közben alant tovább folyik a hasztalan biztatgatás. Már a hm szülőknek is – úgy látszik – föltűnik ez, mert egyikük a sokadik fordulónál egyszer csak harsányan megszólal.

– Cicicsere! Cicicsere! – oly tisztán és félre nem érthetőn, hogy még e kétségbe esni készülő anyuka is megérti s észbe kap. Gyöngéden átrakja kicsinyét a másik oldalra s nem is csalódik. A baba pár másodpercnyi szünet után újra megtalálja öröme forrását, s teljes odaadással folytatja a táplálkozást.

A hm fáradhatatlanul szorgoskodnak tovább. Több segítséget nem várhatunk tőlük, hiszen a pelenka hangkészlete hiányzik torkukból. A védőnő látogatása meg csak holnap esedékes. Reméljük azonban, hogy kismamánk ezután magától is rájön a következő lépésre.

17. Jager Luca (magyar hangja Istók Anna)

 

18. Csiki Krisztina

víz hideg iszok
lábam alatt folyik aztán most bennem
érzem a folyót magamban
öreg falevelek színe sűrű szőrű állat
néz fogak hangos a kicsik
leguggolok nézem érzem a levegőt mozogni látom a leveleket mozogni érzem az étel a víz mozgását bennem valami ver bennem feljebb bumm bumm nem mindig hallom minden mozog
erdő színe sötét alig látom puha kellemes a kezemnek
fán földön mindenhol
puha sok felszedem meleg barlanghoz
felnézek fényes madár másik madár lények sok élőlény
minden csendes hangos
valami valami
nagyon hangos nem ismerem nem jó
sokan hangos
hangos kint hangos bent hangos bumm bumm bumm bumm bumm
fáj

19. Emericzy Enid  (Kővágó Éva felolvasásával)

Hatalmas, vörös hm volt Smici, olyan hidegen csillogó zöld szemekkel, hogy néha-néha még tulajdon gazdái sem állták a pillantását. Emi néni sokkal nagyobb bejcsben tartotta, mint a férjét, jóval nagyobb tisztelettel is bánt vele. Nem minden ok nélkül, hiszen Smici igazán férfiasabb jelenség volt, mint Laci bácsi. Arról nem is beszélve, hogy Smici legalább összefogdosta a ház körül az egereket, míg Laci bácsival kapcsolatban hasznos tevékenységről beszélni nemigen lehetett, sőt. Egyrészt kártyázott, másrészt nagyon ivott, s mivel ezt a két dolgot általában egy időben cselekedte, sűrűn előfordult, hogy odaveszett az összes pénze, ami nála volt.

Laci bácsi ösztönösen gyűlölte Smicit, talán mindig is így volt. De az óta az eset óta feltétlenül, amikor négykézláb igyekezett hazafelé a Jóbarátból, és ebben a helyzetben ácsorgott tehetetlenül a kapu előtt, a lécek túloldalán meg éppen ott állt Smici, ő rendesen a négy lábán. Nézték egymást, nagyjából egy magasságban lévő szemekkel. Laci bácsi nem bírt felállni, hogy elérje a csengőt. Így aztán elkezdett Smicivel kiabálni, aki ezt nem tudván mire vélni, veszettül fújni és vernyákolni kezdett. Erre a lármára került elő Emi néni, beengedte Laci bácsit, és futólag megsimította Smici dús vörös bundáját – talán még cinkosan össze is kacsintottak.

20. Tóth M. Erika ( hópihéknek nevezte a kitalálandó állatokat)

Senki sem látta, hogy kerültek állatok a barlanglakások elé. Megindult a találgatás. Lehet, hogy lopták azokat a hópihéket valamelyik tanyáról. Örzse, a falu bolondja, legalábbis így híresztelte.

– Kapa, nézd a hópihék milyen boldogok! De, este nem lesznek szomorúak, ha nem lesz villanyuk?

– Miért lennének szomorúak, a hópihék nem éreznek szomorúságot, honnan a faszomból veszed ezt a baromságot?

– Azt mondták, hogy a hópihéknek este kapcsoljunk villanyt, mert akkor boldogabbak.

– Hát, itt nem a hópihék lesznek boldogok, hanem mi. És itt nem, hogy a hópihék, de még nekünk se lesz villanyunk. Nomád élet, érted? Nomád. Ahol nincs áram, nincs gáz, nincs csaptelep, mosógép, semmi nincs. Érted már Petikém?

– Jól van, Kapa ne idegeskedj, én csak kérdeztem, hátha kellene valami fény a hópihék Bemegyek, felteszem a telefonomat tölteni.

– Persze Petikém. Ott van a hűtőszekrény mellett a konnektor.

– Okés!

– Ezt a barmot.

– Te Kapa, baj van! Itt nincs hűtő, se konnektor.

Nem érted még mindig, ugye?

A kvíz magasra tette a mércét. Teljesen hibátlan megfejtés nem született, legjobbak a hármat tévesztettek lettek. I love Gödöllő bögrét és könyvtári tollat kaptak az ügyes kitalálók.

Megfejtések:

1. Csorba János – kutya

2. Mersdorf Ilona – macska

3. Pataki Pál – ló

4. Feketéné Bencsik Julianna – papagáj

5. Galló Kovács Zsuzsanna – kaméleon

6. Rébb Terézia – kutya

7. Kővágó Éva – Szfinx macska

8. Almási Lajos – férfiak

9. Pap-Klára Márta – víziló

10. Ududné Szabó Anikó – macska

11. Braun Katalin – kenguru

12. dr. Ujj Béla – kutya

13. Szolnoki Irma- kanári

14. Sütő Fanni – majom és nyuszi
    

15. Pecznik Éva – macska

16. Nádas Péter – cinke

17. Jager Luca – gepárd
    

18. Csiki Krisztina – vadember

19. Emericzy Enid – macska
    

20. Tóth M. Erika – csirkék

Anna az est megszervezésében, és a diaporáma elkészítésében kitett magáért. Felvetítődtek az Irka tagok kedvenc állatai versrészlettel, vagy anélkül. Ki-ki élvezettel vagy éppen meghatottan nézte kutyáját, macskáját a vásznon, s nem szégyellte könnyeit a fotókon megjelent már elhunyt állatokért. Anna a jövő terveként megemlített egy gyerekkönyv lehetőségét, majd a kedves közönséggel megkóstolhattuk Ilona szendvicseit, Márta csokitortáját, Andrea és Krisztina állatos formájú süteményeit, és a bátrabbak megízlelték Pali 40%-os szilvapálinkáját is.

Köszönjük a szép estét. A léc ismét magas fokra került, talán már a legmagasabbra. A Darwin parázik állati szép és állati jó könyv lett, benne az Irka mentorának, kabai lóránt költőnek a világ leginnovatívabb előszavával, és Kenéz Árpád bájos limerickjeivel.  A legjobban sikerült fotóval búcsúzom, Darwinnak üzenve, nyugodtan  parázzon – mi elégedetten röhögünk.

Vörös Eszter Anna  képei dec. 6-ig megtekinthetőek a helyszínen.

A videó a godollotv felvétele

A teljes műsor

 

Frau Burgermeisterin von Gödöllő is kapott könyvet és képet