pixabay.com
Kristen Roupenian: Cat Person
Amikor a 2017-es év amerikai szépirodalmi szenzációjának számító novellát elolvastam, a mi IRKÁnk kötetének címe jutott eszembe: Darwin parázik. A magyarul (még) nem olvasható Cat Person (Macskaember) című novella az ismeretlen amerikai szerző, Kristen Roupenian tollából –vagy inkább gépéből- arra emlékeztetett, hogy a férfi-nő viszonyban nincs új a nap alatt. A férfiak és a nők világa továbbra is nagyon különbözik és a két nem közeledése bizony gondokat okoz, azaz a törzsfejlődés tekintetében még van miért paráznunk.
Amiért a teljesen hétköznapi nyelven, kétségtelenül olvasmányosan megírt novella mégis figyelemreméltó, az az egyéni interpretáció, ahogyan az író a két nem közötti kapcsolatot ábrázolja. A személyes viszonyulásból természetesen nem zárhatjuk ki a kort és a helyet sem: ez a novella a ma Amerikájában lehet akkora siker, hogy a szerzőnő még meg sem született következő művének kiadási joga több mint egymillió dollárért kelt el.
Miről szól a Cat Person? Egy fiatal nő megismerkedik egy idősebb férfivel, akivel hosszan tartó sms-ezés után eljutnak a randiig és a szexig majd a szakításig. A telefonos távkapcsolati szakasz ígéretes, a randi fura, a szex rossz, a szakítás kellemetlen. A történet sablonos, az írónő stílusa egy bevásárló-lista egyszerűségével mérhető, a tanulság pedig a már emlegetett „mindig így ment ez, mióta nő a nő és férfi a férfi”. Mindig így ment ez, de kimondva, leírva ritkán volt így. Ami a Cat Person egyedisége, az a szemléletmód, ahogyan kizárólag a női szemszögből látjuk a történetet. A kapcsolatot és a sztorit is a női szereplő tartja kézben teljesen direkt módon irányítva a férfi hőst és az olvasót is. Ez benne nagyon amerikai és nagyon mai. A cím is erre utal: a macska inkább női princípium, de itt a férfi főszereplő sajátja. A társadalmi szerepekből és biológiai programozottságból fakadó finom játszmák és kisebb-nagyobb manipulációk mindig is jelen voltak férfi és nő között, de ennyire leegyszerűsítve, fekete-fehér megvilágításba helyezve csak korunk rideg érzelmi világában nevezhető ez élvezhetőnek.
A novella másik sikertényezője az internet korában az olvasó azonnali szabad kommentelési lehetősége. Olvashatjuk, hogy mennyire másként reagálnak a férfiak és a nők a történetre, a karakterek viselkedésére és ez egy új dimenziót ad az irodalomnak: az olvasók egymással való interakcióját, ami az eredeti írást, divatos szóval élve, tovább hájpolja.
Azért van remény mind a férfi-női kapcsolatok alakulása, mind a novella rejtett értékeit illetően. Számomra a maradandó élmény az írás egy kis titok-tartaléka, amelyet még ebben a realista stílusban sem lehetett demisztifikálni. A vágyódásról, a képzeletről, a saját fantáziánk másikra való vetítéséről szól. És mi más, ha nem ez az irodalom?
„she would find herself in a gray, daydreamy mood, missing something, and she’d realize that it was Robert she missed, not the real Robert but the Robert she’d imagined on the other end of all those text messages.”
„néha szürke, álmodozó hangulatban találta magát, mint akinek hiányzik valami. Rájött, hogy Robert az, aki hiányzik, de nem a hús-vér Robert, hanem az a Robert, akit elképzelt magának sms-ezés közben, az üzenetek mögött.”
“szürke álomködben találta magát, hiányzott neki valami, rájött, hogy Robert hiányzott, de nem az igazi Robert, hanem az a Robert, akit a szöveges üzenetek feladójaként elképzelt magának.”
Ez egész jó játék, megadni egy feladványra a saját megfejtésünket 🙂
Íme az enyém:
“néha, mikor borongós álmodozásba süppedt, hiányzott neki valami. Robert volt az, aki hiányzott, de nem a valódi Robert, hanem az, akit odaképzelt az sms-ek mögé”
Egyébként meg nagyon szép, mélyreható elemzés, eredeti meglátásokkal és megfogalmazásban.
Köszönjük, Dóra
Köszönöm! Igazi műfordítások,amiket írtatok! Én egy nyers változatot írtam, eredetileg nem is volt a szöveg végén.