„Boldogok, akik sírnak: mert ők megvigasztaltatnak”

 Vedd elő a régi, talán még a nagymamád szekrényében jobb napokat látott, csíkos szélű ruha zsebkendődet.

Most ne gondolj arra, hogy ezt a francia boríték méretűre összehajtott, finom anyagot már mi mindenre használtad, hogy bekötötted fiad vérző lábacskáját, hogy bevizezve fejedre raktad hűsítő párnaként, hogy hosszúkásra hajtva meleg sót bugyoláltál belé és egyszer így, a füledre rakva vártad az enyhülést.

Vedd elő ezt a zsebkendőt, és képzeld el, ha lettél volna egyszer is az életben olyan mérhetetlenül szomorú, hogy pillanatok alatt könnyeid átáztatták volna ezt a finom anyagot. De, te sohasem adtál alkalmat magadnak, hogy sírjál.

Nem engedtél a kísértésnek.

A vigasztalást nem a sírástól vártad, sohasem.

A boldogságodat könnyeid nem zavarták, zsebkendőd nem telt meg a búslakodás testnedveivel.

Szagolj bele a zsebkendőbe, így összehajtva. Valami enyhe megszáradt levendula illat felsejlik benned?

Hajtogasd ki a zsebkendőt, tedd magad elé, majd rakd rá az arcodra.

Érezd a simogatást, ahogy leheleted áthatol a szálak közti réseken, hűsítő érzés lepi el szemeidet, orrodat.

Vigasztalódj könnyek nélkül, add át zsebkendődet egy sírónak.

Tóth M. Erika: Irka alapító tag, az írást nemcsak hobbijának tekinti, mellékállásban
beszédíróként dolgozik. Szereti az abszurd, rövid írásokat, novellái és versei is tömören fejezik ki mondandóját.