Műtermi csend, félhomály,

átható lakk szaga árad

kókadt virág szenderül

festék beszárad

a képen nem baj

úgy is csak másolat.

Egy váza régóta várakozik,

jó szolga volt, sok ihletet adott.

Tekintet rávetül, elkalandozik,

oldalára vastag por rakódott

Öreg művész görnyed

keze meg-megremeg.

állványán üres vászon ernyed

használt festéktubusok

Fércelt vázlatok

várják a valóságot megélni,

még nem tudják

a külvilágot.

Itt minden talált kincs

A beszüremlő fény is.

Kész kép sehol sincs

Töredéknyi fétis,

antik szobor torzó.

Kintről halk zenét sugároz,

egy kopott rádió.

Fest a vén piktor

Fejében letisztul a világ

Végül is egy szál virág elég

A műterem balladához neki.

Itt jön a szép Nap.
Üstöke hogy ragyog
Körötte forognak
A bolygó angyalok.

Ha az emberek meglátnak
Azt mondom jól vagyok.
Mert vonzásomban bolyonganak
A képlékeny anyagok.

Drága Nap, máglya csillagom
egy kozmikus erő elszívta véred
remegő tested csak én fogom
ígérem, nem feledlek téged

És akkor, ha már kihűlt a Nap.
Atomokra még lebomlok,
Ti kereshettek, mint új csillag mag
Azért még mindig ember vagyok.

A Rögesekben

Zötykölődő kerekű, lőcsös kocsi

Lassan baktató lóval elébe fogva

A határ kihalt, korai még az idő

Porral kevert csend ül a bakon

A szürkületbe csavargózott kocsis

szürkét köp a rögekkel lepett földre.

Takaros kis házak, egybefutó utcácskák

innen, onnan siető emberek, egy-egy sors

eltűnő foltjaik tarkítják

a házak és kerítések váltakozó árnyait

Hová, hová Pali bá?

Há, én menek a Rögesbe, me dolog va…

Hajnali kíváncsi kérdések

Odavetett válaszokkal paroláznak.

Szántásra indult a fogat kissé rozsdás ekével

hátul hever a szekérderékban boronával párban

butykos billeg az ülés alatt, ebéddel

egy kis vakarcs ugatva fut a kerék mellett

A Nap korongja lustán feljebb hág az égen.

Az út menti házakba már betolta képét

a muszáj egyre nehezedő kényszere

Súlyos a rög, pláne ha sár lepi ülepét

Még hosszú a tél, beszorulnak a kuckókba

A Szél Úr letarol mindent és hó buckákat emel.

Ide a Rögesekbe csak néha, néha téved idegen

Bár, mint mondják, barátságos világ

kérem ez, csak érteni kell a nyelvén

aki jó szívvel jön hozzájuk kenyeret,

a rossz arcú, hátsó szándékú derest, botot kap!

Keményen és megkérgesedett szívvel élnek.

Úgy lehet itt fennmaradni évtizedeket.

Majd tisztességgel eltávozni az örök tavaszba!

(A vers 2014-ben a Gödöllői Városi Könyvtár és Információs Központ különdíját nyerte a Gödöllői Irodalmi Díj pályázaton.)