Nem baj, több süti jut nekem. Két réteg mézes tejbegríz és eperlekvár, három réteg előre sütött tészta, porcukorral meghintett mennyország. Komolyan, szerintem több mézeskrémest ettem eddig idén, mint valaha. A narancsos-fahéjas gyertyákból álló, adventi koszorú derengős, karácsony illatú fénybe vonja a nappalit. A legtöbb világosságot azonban az ikeás fenyő árasztja a sarokban. Szúrós tűlevelei műanyagon meredezve tartják az égősort, és a vörös-fehér díszeket.
Apa, anya, én és az érdes felületű, mégis süppedős kanapénk. Az első karácsony, hogy a nagycsalád többi tagja már nem akar, vagy már nem tud itt lenni. És ez így van jól. Ez így teljesen természetes. Ettől még nem fáj kevésbé, főleg, ahogy a mai nagytakarítás alatt a Bojtorján karácsonyi lemez sorai belekúsztak a fülembe, a lelkembe.
„A mai nap nem olyan, mint más. A mai nap nem lesz senki hibás. A mai nap örömünnep vár ránk, és nem lesz vitatkozás.”
A minden évben meghallgatott dal a bizonyíték számomra, hogy nem csak az elme tud emlékezni, a szív is. Valahogy mindennek ellenére körbeleng bennünket valami meleg, és kényelmes. Valami mosolygós. És a tudat, hogy holnap a többiekkel együtt ünnepelhetünk majd.
Béke. Béke van a házban, béke van a csendben, béke a gyertyalángban, drága szüleim szemében, ölelésükben, béke árad a világunkból már elköltözött nagyszüleim ilyenkor egyértelműen érezhető jelenlétéből. Még a mögöttünk lakó, folyton üvöltöző házaspárnál is béke van. Vagy csak nagyon csendben haragszanak egymásra.
Magamra öltöm ezt a békét, belekuckózom, mint egy puha takaróba, és el kell ismernem, hogy így, hármunknak, ugyanolyan varázslatos karácsonyunk van, mint az előző években.
Németh Anna, 18 éves, szerinte a karfiolnál csak a szappanoperák rosszabbak, odavan a kitalált világokért, és imádja a sajtot lekvárral, majdnem annyira, mint olvasni. Célja, hogy sose nőjön fel igazán, mert mind tudjuk, milyen bonyolultak a fölnőttek, és hogy a nyelve hegyével elérje az orrát. Bár saját bevallása szerint ez utóbbi kissé fontosabb.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ember, aki gyönyörű házban lakott feleségével, és kislányukkal. Ők voltak a legboldogabbak a világon, legalábbis szerintük.
Azonban a feleség megbetegedett, és a férj hamarosan egyedül maradt a kislánnyal.
Ahogy telt, múlt az idő, a férfi tudta, a lányának szüksége van anyukára, így elvett feleségül egy özvegyasszonyt, aki nemsokára be is költözött a két gyönyörű lányával, ám esetükben a szép külső sötét szívet rejtett. Aztán könnyek, tök, bál, cipő, happy end meg minden.
Ezt könnyű elmesélni. De amit én kapok, azt persze szinte lehetetlen. Valaki rohadtul utál engem a cégnél. Ráadásul ez az első saját projektem! Én narrálom a mesét is, meg minden, ami jelentős előrelépés a legutóbbi munkakörömhöz képest. Emlékeztek a mese jótevőjére, a Tündérkeresztanyára? Bizonyára. Ugyanis rendkívül hatásosan alakítottam a szerepet. Megszámolni sem tudom, hány különböző Hamupipőkén segítettem. Viszont ebben a mesélés dologban tapasztalatlan vagyok.
Ha már itt tartunk, úgy sejtem, sőt biztos vagyok benne, hogy amit éppen csinálok, azt nem lenne szabad… Hmm, ezért bajba kerülhetek, de nem mondjátok el senkinek, ugye gyerekek? Ezúton is elnézést kérek az esetlegesen a mesét hallgató felnőttektől, bátorkodtam a ‘gyerekek’ megszólítást használni, a céges statisztikák szerint átlagosan jóval magasabb a mesét hallgató gyerekek százalékos aránya, mint a…
Tessék? Elnézést, nem értem tisztán. Hogy hagyjam abba a fecsegést, és meséljek végre? Persze, hölgyem, azonnal! Ne, kérem ne szóljon a főnökömnek… Nem, igazán nem szükséges, hogy itt maradjon, és felügyelje a munkámat! Hát jó, látom, már helyet is foglalt… Akkor én… khmm… folytatnám is a mesét.
Tehát a kislánnyal borzasztóan bántak a mostohatestvérei, és apja hirtelen halálával a helyzet csupán rosszabbodott. Ahogy nőtt, a kislány szíve egyre nagyobb és nagyobb lett – jajj, nehogy szó szerint értsétek, gyerekek, ez azt jelenti, hogy jószívű lány lett belőle, aki annak ellenére is szerette mostohaanyját és testvéreit, hogy vele végeztettek minden házimunkát, és Hamupipőkének csúfolták a munkától folyton koszos arcocskája miatt. Ő is a személyzet tagjává vált, és kedvessége miatt nagyon megszerették a cselédek és inasok, csakúgy mint a házban lakó egérkék.
Azonban ahogy cseperedett fel a leány, annál… hogy is mondjam. Elnézést, de ha mar itt ül azzal a kritikus tekintettel, segíthetne is egy kicsit. Maga hogy mondaná el a gyerekeknek, hogy ez a Hamupipőke csúnya volt?! Igen, tudom, hogy nem ezekkel a szavakkal, de ne aggódjon, ezt majd kivágják… Hogy élőben megy?! Óh, hogy az a!
illusztráció: pixabay.com
Elnézést, ez esetben seperc alatt térjünk vissza a mesére. Szóval, ahogy a lány nőtt, külseje annál inkább elmaradottnak bizonyult a belső szépségétől, hogy úgy mondjam. Egy napon levél érkezett a házhoz, amiben minden hajadon lányt meghívtak a királyi palotába egy bálba, ahol a királyfi feleséget választ magának. Hamupipőke kétszer olyan szorgalmasan végezte a házimunkát aznap, mert azt ígérték neki, hogy ha mindennel elkészül, ő is jöhet. Egér barátai közben gyönyörű ruhát varrtak neki, hogy legyen mit felvennie. Azonban az utolsó pillanatban a mostohatestvérek irigységükben szétszakították a ruhát, így Hamupipőke mégsem mehetett a bálba.
Ahogy a kertben szomorkodott, egyszerre csak megjelent előtte a Tündérkeresztanyja. Elűzvén a lány szomorúságát, gyönyörű ruhát és arcot varázsolt Hamupipőkének, üvegcipellővel és tökhintóval.
A lány csodásan érezte magát a bálban, a herceg csakis vele táncolt egész este, ám amikor az óra elütötte a tizenkettőt, Hamupipőkének futnia kellett, hogy hazaérjen, mielőtt a varázslat véget érne, ahogy a Tündérkeresztanya a lelkére kötötte. A nagy sietségben elhagyta a fél üvegcipellőjét, de éppen időben hazaért, és visszaváltozott a csúnyácska lánnyá, lefeküdt a kandalló elé, és békésen aludt reggelig.
A herceg azonban tudta, hogy senki mást nem fog elvenni feleségül, neki a legszebb lány kell a birodalomban, ezért a fél üvegcipellővel házról házra járt, ám az semelyik lány lábára nem illett. Nagysokára elért a mi Hamupipőkénk házához. A lány nagyon izgatott volt, és mostohája megsejtette, itt valami turpisság történhetett, így ravasz módon bezárta Hamupipőkét a padlásszobába.
Azonban egér barátai kiszabadították, és mikor a herceg és kísérete már épp távozni készült, Hamupipőke befutott a szobába, és kérte, hadd próbálhassa fel ő is a cipellőt. A herceg ránézett, és felhúzott orral fintorgott egyet. Hogy ő, ezzel a csúfsággal táncolt volna?! Biztosan nem. Azzal a lendülettel kisétált az ajtón és Hamupipőke életéből, a lány pedig gondosan a háta mögé rejtette a bizonyítékot, a cipellő megmaradt felét, ami valamiért nem tűnt el a ruhával és a hintóval együtt. Ő aztán egy ilyen alakhoz nem akar hozzámenni. Mondjuk nem is csodálom, amekkora seggfej.
illusztráció: pixabay.com
Elnézést, elnézést, többé nem fordul elő, ígérem! Tehát soha nem nősült meg, mert nem talált olyan szép lányt, mint amilyen Hamupipőke volt a varázslat hatása alatt, így tudtán kívül megkímélte a birodalom hajadonjait egy esetlegesen vele letöltendő élettől.
A ház lakói le voltak sújtva. A mostohatestvérek szépségük ellenére vénlányként haltak meg, személyiségüket senki sem bírta elviselni. Hamupipőkét a házban lévő barátai megvigasztalták, a mosogatófiú, aki titokban már nagyon régóta szerelmes volt a lányba, hamarosan megkérte a kezét, és az üvegcipellő megmaradt felét eladva vettek egy csinos kis házat a következő faluban.
Hát ennyi volt a mese gyerekek, boldogan éltek, míg meg nem haltak, meg minden.
Valószínűleg nem fogtok több mesét hallani tőlem ezután, úgyhogy remélem, emlékezni fogtok erre, és a tanulságra is.
Mégis mi ez a gomb?! Fel is tudom szólítani őket? Komolyan? De jó! Na, hát akkor mondd gyermekem. Mi a tanulság?
– Hogy csak a szép lányok kapnak herceget?
Úgy tűnik, ez a munka valóban nem nekem való…
Németh Anna
Gödöllőn tanul, a kedvenc száma a négyes, és variációi. Négy testvére van, akiket imád, nemrég lépett ki a 4×4-es életévéből. Szabadidejében mesét néz, ír, lovagol, alszik, és szívesen fogyasztja a sajtot lekvárral. Most pedig éppen elérte, amit szeretett volna, ugyanis ez így 44 szó.
Zsófi leszek. Sokféleképpen hívtak már, de Zsófinak még soha. Anyának még fogalma sincs róla, hogy létezem, de nemsokára megtudja. Először nem fog örülni neki. Nekem.
Elmegy majd a kórházba, hogy végleg megszabaduljon tőlem, de végül dolgavégezetlenül távozik. Nem fogja tudni megtenni. Kételkedni fog magában, de csodás anya lesz belőle.
13. hét
Bár mindig is bevállalós voltam, néha megingok, nem vagyok biztos benne, hogy jól döntöttem. Csúfolni fognak a suliban anya miatt, és amikor tízéves leszek, elveszítjük apát, és azután lesz pár kemény évünk.
De ilyenkor csak anya szívdobogására figyelek, és emlékeztetem magam, hogy azért választottam ezt a családot, mert Neki szüksége van rám. Ahogy eldöntöttem, hogy ide jövök, Lili lett az anyukám, és neki pontosan rám van szüksége, hogy leszokjon végre, rendezze a kapcsolatait. Miattam fog mindent megtenni, hogy jobb szülővé, emberré válhasson, és én már most szeretem őt ezért.
21. hét
Nem tagadom, ez a kedvenc részem az egészben, itt lenni, anya pocakjában, ahol meleg vesz körül, biztonság, és kényelem. Ehhez képest a kinti világban minden túl hideg. Már nem emlékszem pontosan az előző életeimre, nem tudom elszórakoztatni magam az emlékekkel. Unalmamban óvatosan megrugdosom anyát, és élvezem, ahogy gyorsabban dobog a szíve a boldogságtól.
32. hét
Közeledik a születés, és egyre kevesebb emlékem maradt a jövőbeli életemről is, néha erőlködnöm kell, hogy eszembe jusson, egyáltalán miért is vagyok itt. Kicsit tartok a megszületéstől, mert a köldökzsinór a nyakamra fog tekeredni közben, és bár végül jól leszek, egy kis ideig nem fogok levegőt kapni. Viszont anyának sokkal rosszabb lesz, szóval ügyesnek kell lennem, és jó gyorsan kibújni innen.
39. hét
Már csak benyomásaim maradnak a környezetemből. Meleg, ütemes dobbanások, sötét, néha fény. Mindjárt itt az idő. Már azt sem tudom, minek van itt az ideje, de azt igen, hogy nemsokára valami nagyon fontos dolog fog történni, és én valamit nagyon várok.
Egyszercsak valahogy könnyebben tudok mozogni, a folyós dolog is fokozatosan eltűnik, és nekem eszembe jut, hogy mit várok olyan nagyon.
Hogy végre láthassam anyát.
Németh Anna
Gödöllőn tanul, a kedvenc száma a négyes, és variációi. Négy testvére van, akiket imád, nemrég lépett ki a 4×4-es életévéből. Szabadidejében mesét néz, ír, lovagol, alszik, és szívesen fogyasztja a sajtot lekvárral. Most pedig éppen elérte, amit szeretett volna, ugyanis ez így 44 szó.
