3.Hétvége

Március 27, péntek
Háromszáz fertőzött, tíz halott. Olaszországban egy nap alatt kilencszáztizenkilenc halott (fél Iklad), megint romlik a helyzet.

Ez már a nyolcadik napunk itthon. Eltelt több mint egy hét, télies idővel súlyosbított karantén-napokkal. Be fog épülni a mindennapi életünkbe a bezártság? Lesznek normális, és karantén-időszakok? Még mindig azzal kelek, hogy csak az én túlfűtött agyam csapágyazása futott meg.
Tamás szomszéddal beszélgettem a kertben, teregetés közben. Ma végre moshattam, sütött a nap. Azt mondja, nem lehet elhinni, hogy ilyen van, várja, hogy véget érjen a film. Itt dolgozik a gyárban, műszak előtt mérik a lázukat. Műszak közben a munkavédelmisek járják a csarnokot, aki köhög, küldik haza. Ő is itthon volt egy hétig megfázással, kiírta a doki. Persze telefonon. Meg se kérdezte, volt-e gyanús kontaktja. Csak, hogy lázas-e. 38 fok? Felírt gyógyszert neki. Már jobban van Tamás, dolgozik megint. Jobb volna leállítani mindent, amit lehet, két hétre, mondta, hogy ne hordja haza a vírust az ember.
F. Zoli hívott. Nem köszöntöttük fel egymást a születés- illetve névnapunkon, ahogy szoktuk. Idén elmaradt. Ő is körbe telefonálja azokat, akik számítanak. Most eszünkbe jutnak ilyenek is. Ő azt mondja, túl van hájpolva az egész védekezés. (Nem ezzel a szóval, nem híve az újmagyarnak). Leállítani a gazdaságot, háromszáz betegért és tíz halottért, akik talán egyébként is meghaltak volna? Ő nem hagyja a gyárat. Az ő gyárába mindenki járjon be, az nem etikus, hogy csak a munkások. Hogyne, megtesz mindent az egészségéért, fertőtlenít meg kezet mos.
Most aggályoskodjak tovább? Hogy a vizesedő tüdeje, meg az asztmája, meg a hetvenöt éve? Az motoszkál az én fejemben is, hogy elegánsabb volna önként meghalni nekünk, öregeknek, mint romlásba taszítani a világot. Egy év múlva ugyanez a világnak is eszébe jut majd.

Séta a börtönudvaron
Régen nem jártunk Domonyvölgyben. A stranddal szemben parkoltunk, láttunk még két kocsit. Meg pecázókat a tó körül, a dombtetőről. Szombat van.
Az egész völgyet megvették a fogathajtó Lázárék, úgy tűnik. Elkerített legelők, a tájvédelmi körzeten belül, ez érdekes. Az ártéri égerest akartam megnézni, egyszer kirándultunk arrafelé, mikor a gyerekek még gimnazisták voltak. Nincs már patak. Hova tűnt belőle a víz? Ha most tavasszal nincs, mi lesz majd nyáron? A homokos úton keréknyomok, látszik, hogy nap mint nap autóznak arrafelé.
Jó sport a homoktaposás, mezítláb még jobb volna. Két családdal is találkoztunk, ők szembe jöttek. Lehúzódtunk az út két oldalára, tartottuk a két méter távolságot. Egy pár átvágott egy másik ösvényre, amikor meglátott bennünket. Indokolatlanul sok párhuzamos út fut a völgyben. Talán a szánhúzó versenyeknek vágták az új utakat, látszik a földgyalu lánctalpnyoma a homokban.
Egy kocsi egészen hátul a völgyben állt meg. Egy nyolc-tíz éves forma gyerek rollerezett körülötte, olyan bumszli nagy elektromos rolleren. Amikor feltűntünk, visszaparancsolták a szülei.
Az erdő kopár még, a fák ágai drámai vonalakat rajzoltak az égre. Megérkeztek a beharangozott zivatarfelhők is, ellőttem pár izgalmas fotót.
Bementünk az erdőbe, egy mesterséges árok fölött zöld volt az aljnövényzet. Csalán, és rengeteg odvas keltike. Mohos, kidőlt fatörzsek. Igazi őserdő. Az ösvény elveszett, egy piros festékkel megjelölt palánknál. Vadászles? Vaddisznótúrások körben.
Visszafelé tempósan jöttünk, jól esett a mozgás. Elszoktunk tőle.

408/13
Vasárnap van, nem mintha számítana. Felébredtem hatkor megint. Megnéztem a számokat. Jobb lett volna, ha nem ezzel kezdem a napot. Hatvan új beteg, összesen négyszáznyolc. Két újabb halott, összesen tizenhárom. Tegnaphoz képest megduplázódtak az egy napra eső számok.
Igazából nem is hat, hanem hét óra van. Naptárilag is új időszámítás. A nyári.