Minden jó, ha a vége jó?

“az önmagunkká válás útja”

“… az élet második felében az ember elkezdi az élet valódi értelmét keresni, ennek során az ego már a mélyebb önvalóért kezd munkálkodni. Ez a folyamat az individuáció, vagyis az önmagunkká válás útja.”(mondatértelmezés)

Az ember születésekor, biológiai lényként, ki van szolgáltatva az őt közvetlenül körülvevő csoportnak. Ez a kialakult környezet a család. Az individuáció egyediségét és személyes identitást létrehozó és fenntartó belső folyamat. A kialakult tömegtársadalmak elszemélytelenítő hatása nehezíti a személyesség kialakulását. Az egyediség sokféle irányból kialakult fogalma a lélek, ami pszichéként értelmezve a szellem és a test kapcsolatát biztosítja. A “saját” lélek a biztosíték arra, hogy az egyén az lehessen, akinek lennie kell. A lélek nem csak teológiai fogalom, tudományosan közelíthető a psziché, az érzelem, a tudat és az ego, az éntudat felől is. Önmagunkká válni nem önzés, hanem létezésünk értelme. A felnőttség tartalma, a félelem nélküli szuverenitás. Mind a kialakult vallások, mind a tudomány azt állítják, hogy lelke csak az egyénnek van. Nem az egyén a közösség eszköze, hanem a közösség szolgálja az egyént. A lélek – bárhogyan értelmezzük – a test lényegadó formája. A fejlődés a lélek minőségibbé válása, ami, ha úgy tetszik, nem más, mint üdvözülés.

bonyolult kérdésekre egyszerű válaszok

“… nem mondja az embereknek, hogy bonyolult kérdésekre vannak egyszerű válaszok…”

(mondatértelmezés)

Azt a politikust, aki ma a fent leírt módon viselkedik, biztosan nem választják meg. Ez a tömegdemokrácia legfőbb problémája. Hiszen minden józan ember tudja, hogy az összetett problémák komplex megoldásokat igényelnek. Tanulságos a gordiuszi csomó esete. Akkoriban azt jövendölték, hogy az uralkodhat Kis-Ázsia felett, aki ki tudja oldozni az egy szekéren található komplikált bogot. A legenda szerint Nagy Sándor egy darabig nézte a csomót, majd kardjával szétvágta. Minden eszét használó meg tudja különböztetni a kibogozást az elvágástól, mégis ez a mód, amit megoldásként tálaltak fel a publikumnak. Éppen ez a hamis sallangmentesség – mint megközelítés – az, ami elvezetett a faék egyszerűségű megoldásokat hazudó politika uralmának korába. A legendának (állítólag) volt másik változata, amiben – ismerve elkészítése titkát – Nagy Sándor egyszerűen kihúzta az ereszték szeget, és vágás nélkül oldotta meg a csomót. Nem nevezhető véletlennek, hogy nem az utóbbi változat terjedt el. Nehéz megállapítani, hogy a hatalomra törők bonyolult ügyek kezelésére való alkalmatlansága, vagy a közemberek egyszerű megoldások iránti vágyódása az, ami jobban gerjeszti a “szétvágásos” megoldásokat.

Karácsonyi ajándék

Mi lehetne legszebb ajándék karácsonyra egy könyvnél? Hát még akkor, ha ismered a könyv szerzőjét is! Lepd meg szeretteidet a gödöllői irodalmi műhely, az IRKA antológiáival, melyek limitált példányszámban még kaphatók a gödöllői könyvtár regisztrációján.

Csodák és egyéb hétköznapi dolgok:  2000,-Ft
Illusztrátor: Szinvai Dániel

Az ember évezredek óta keresi, kutatja a csodákat. Kultúránk alapja a hit a természetfelettiben. A szentek tisztelete, a varázslattól való félelem, a mágia ambivalenciája jelen van minden nép történelmében. Azt is mondhatjuk, hogy a csoda teljesen hétköznapi dolog életünkben, minden nap megtörténik, a legváratlanabb helyzetekben.
Az Irka kilencedik antológiájában tizenhét szerző vall a csodához való viszonyáról, feltárva az olvasó számára a jelenség változatosságát, a természetfölöttivel való összefüggéseit és hétköznapiságát. Ne csodálkozzanak hát, ha egy-egy történet elvarázsolja majd Önöket!

IRKA 10 Jubileumi kiadás: 2000,-Ft

A jubileumi kötetben 46 szerző alkotása szerepel. Az alapítók és az újonnan csatlakozók novellái és versei mellett két elhunyt társuk írásai is olvashatóak, valamint helyet kaptak a diák írókurzus bátor résztvevői is. Az IRKA sokoldalúságát bizonyítják a versek illusztrációi. Almási Lajos, Braun Katalin, Rigó József, Ujj Béla és tiszteletbeli taguk, Horváth Piroska rajzai, festményei tökéletes társként segítik az olvasót a hangulat megragadásában.
Az IRKA 10 – jubileumi kiadás tíz év együtt alkotásának összegzéseként méltó követője az eddig megjelent köteteknek.

Darwin parázik: 2700,-Ft
Illusztrátor: Vörös Eszter Anna

Könyvünkben Noé bárkája második útjára indul. Együtt utaznak nők, férfiak, állatok. Az út hosszú, a kényszerű bezártság alatt vajon ki mivé változik? A nő, nő marad?  A férfiból farkas lesz vagy papucsállatkává zsugorodik? Ember tud maradni az ember, vagy felülkerekednek az állati ösztönök?  Vajon az állatok tanulnak az embertől vagy ők mutatnak jó példát az embernek? Az antológia erre keresi a választ, hol derűs, hol szomorkás, hol mélyen elgondolkodtató írások boncolgatják a kérdést. Vörös Eszter Anna képeivel illusztrált, versekbe öntött könnyed történetek, nehéz, magvas gondolatok, a mai kor társas problémáit feszegető írások kísérik az olvasót az utazás alatt.

Öt perc indulásig: 2700,-Ft

Az IRKA nyolcadik antológiájában húsz szerző ír tájakról, városokról, régmúltról és jelenről, valóságról és álomról. Magányosan vagy családosan kalandozunk, izgatottan csomagolunk, metrón, trolin gyűjtjük az élményeket. Elutazhatsz velünk Norvégiába, Franciaországba, Réunion szigetére, Svájcba, Szicíliába, Erdélybe, Jeruzsálembe, Peruba vagy Ausztráliába. Az írásokban a képzelet keveredik a valósággal, olvasás közben beléphetsz velünk a csodák birodalmába és a különleges álomvilágokba.
A kötetet az irkások saját fotói mellett a Gödöllői Fotós Kör képei színesítik.
Az Öt perc indulásig nem bédekker, de minden utazást kedvelő olvasó magával viheti a poggyászában. Kellemes útitárs lesz.

Filep-Pintér Eszter: Amikor az erdei állatok a tisztásra vonultak

Elsőként a medve állt fel. Ezen minden erdei állat meglepődött, mert a medve inkább volt magányos farkas, időnként ijedős nyúl, mint bátor oroszlán. Pisztrángfogást tanított az erdőszéli, suhanó vizek mellett. Kevesen jártak az óráira. A farkas volt a legkitartóbb. Néhányan jöttek újak is, de azok néhány alkalom után elmaradoztak. Csak azok jöttek, akiknek muszáj volt. Először a pisztráng fogyott el, nem küldtek odafentről. Aztán már suhanó víz sem volt, csak tócsa. De azt mondta, nem ezért hagyja abba, hanem az érdektelenség miatt.

Ezt a szót használta. Meglepően sokat beszélt, azon a napon, mikor a tisztásra vonult.  Az erdei állatok máskor alig hallották őt beszélni, de ezen a délutánon olyan sok szó áradt ki a száján, hogy egy egész tavat meg lehetett volna tölteni velük, na meg a könnyeivel. De a legmeglepőbb az volt, hogy beszéde végén lehajolt a hangyákhoz. Tőlük is bocsánatot kért, hogy el kell ballagnia. Más munkát fog ezután keresni. Akkor érezték először úgy az erdei állatok, hogy talán jobban meg kellett volna ismerni a medvét, talán többet kellett volna az óráira járni, mert nagy medvét vesztettek most el. Olyat, aki a hangyákhoz is lehajol.

Másnap a hangyák vonultak ki. Cseppet sem szabályos sorokban, hanem összevissza. Már a vonuláskor sokat eltapostak közöttük. A dolgozók azt mondták, nem dolgoznak többet, még ha ez a kolónia vesztét jelenti is. Innentől kezdve boldogul, ki ahogy tud. Nem tanítják többet a lárvákat. Farkastörvények lépnek életbe a hangyák között, aki erős, az túlél. Az erdei állatok csak hónapokkal később vették észre, micsoda munkát végeztek a hangyák az erdőben. Tömegesen elpusztultak és közben tömegesen megszaporodtak egyes kártékony rovarok, a méhek munkája sokszoros lett, pedig már így sem bírták a beporzást, annyira kevesen voltak. Nem volt jó ez senkinek.

A sünök úgy döntöttek, nem ragadoznak éjszaka. Végre aludnának egy jót. Felhagynak a táplálékkereséssel, bevándorolnak az emberek otthonaihoz, a kidobott ételből bőven jut nekik. Nem tanítják többet a kicsiket vadászatra. Jöjjenek rá maguk. A sünök a farkasok hátán lovagoltak ki az erdőből.

A tisztásra vonult majd minden állat. Ki több nyulat követelt, ki több méhet, ki a hangyák visszatérését, ki a vízért fohászkodott, miközben a fák mozdulatlan lélegzéssel figyelték az erdő pusztulását.

– Talán jobban kellett volna becsülnünk egymást! Az erdőt, ahol élünk! Talán meg kellett volna hallgatni, amit a másik mond! – mondta a bevándorolt hiéna. De addigra már a Nap is elvonult, és a kiszáradt folyó medrében már senki sem látta eltorzult arcképét.

“a magyar politikai kommunikáció részben a konfliktusépítésre épül”

„… a magyar politikai kommunikáció részben a konfliktusépítésre épül. Úgy tudunk keresztülvinni üzeneteket, ha konfliktusos törésvonalakat keresünk és ezt meglovagoljuk.” (mondatértelmezés)

A címbéli mondat nem gonosz ellenzéki kritika, hanem a kormányon lévők stratégiájának kifejtése. A nemlétező ellenség elleni mozgósítás és vele harcra buzdítás nagyon régi és bevált uralmi eszköz. Ehhez elengedhetetlenül szükséges valamilyen álkonfliktus. A dolog kedvelt módja, hogy a propaganda olyan identitás elemeket sulykol az emberek tudatába, amelyek ütköznek a környezet sajátosságaival. Ennek tipikus példája a valamiben megnyilvánuló felsőbbrendűség érzet, ami különösen akkor válik veszélyessé, ha üldözési mániával is társul. Fontos elem, hogy mindenképpen kerülni kell minden diskurzust, vitát, ami nem manipulálható saját érdekek szerint. A más véleményt képviselők csak statisztaként vagy biodíszleteként tolerálhatók. Pedig nyilvánvaló, hogy aki “konfliktusos törésvonalak” kreálásával akarja feltenni magát a hazai, az európai és a világpolitikai térképére, az nagyon nagy valószínűséggel nem barátokat, de még csak nem is lehetséges partnereket, hanem előbb-utóbb valódi ellenségeket szerez. A “műkonfliktus huszárok” nagyon könnyen igazi ágyútűzzel találhatják szemben magukat.

Kenéz Árpád: Dr. Ávai Pál

Kenéz Árpád
Hódmezővásárhelyen született, a Tisza partján, Mártélyon nőtt fel. Iskoláit Szegeden, majd Gödöllőn végezte, végül itt is telepedett le. A természet és a történelem mindig is érdekelte. Polihisztornak tartják. Laboratóriumigazgató, történelmi újrajátszó, kísérleti régész, néprajzkutató, bicskakészítő, író-költő. Nem hisz a csodákban. Minden okkal történik. Vallja, ha figyelünk, meglátjuk az összefüggéseket, ám a mai rohanó világban ez egyre nehezebb. Ilyenkor hajlamosak vagyunk értetlenül, rácsodálkozni a történésekre…

“Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen.”

(mondatértelmezés)

Ma népszerű kijelentés, hogy semmi sincs ingyen. A címbéli mondat ennek régi formája. Eredete az, hogy Jézus sírjára fizetett római zsoldos katonák vigyáztak. Pedig nem igaz, hogy mindennek ára kell legyen. Az ingyenesség nem valamiféle megfontoláson, ideológián alapuló kegy, hanem „a természetes” állapot. A természet nem állít elő árukat. Az árutermelést és a hozzá kapcsolódó munkát, tőkét és pénzt, az ember alkotta. De még a sok évezredes emberi történelemben is csak a pár százéves kapitalizmus tette “gazdasági törvénnyé” az árat. Szerencsére még ma sem minden áru, és még annak sem kell feltétlenül árunak lennie, ami ma azzá vált. A javakat a társadalomban élő emberek állítják elő, saját maguknak. A globálissá vált “árutermelés” elkülönülő, szuverén, külön kezelhető színterei az államok. A 70 000 milliárd forintot közelítő magyar nemzeti jövedelem több mint fele, majd 40 000 milliárd forint a költségvetésbe kerül. Az állam “költi el”. A maradék az (un.) piac. Egy magyar polgárra – akinek “köztulajdona” az állam(!) – hat és félmillió forintnál több nemzeti jövedelem esik, az állam ebből négymilliót központosít. Nem nehéz belátni, hogy már ma is sokkal több dolog lehetne(!) ingyen, mint amiért fizetni kell.

Kellenek olyan emberek, akik értik, mi történik

(mondatértelmezés)

„… kellenek olyan emberek, akik értik, mi történik, elmagyarázzák az embereknek, mi történik, és segítenek felkészülni a jövőre. Akinek adott talentumot a Jóisten, annak ez a sorsa, és én örülök, hogy nem vagyok sorstalan.”

Kezdésként szögezzük le: olyan körülmények kellenek, amelyekben az emberek maguk képesek felkészülni a saját jövőjükre, értelmezve azt, ami velük történik. A jövő nem csak úgy mindentől függetlenül “jön”, hanem az emberek maguk (is) alakítják. A fenti szöveg szóhányás, annak is, aki hisz a sorsszerűségben, abban, hogy ami lesz, az elkerülhetetlen és kivédhetetlen. Mert a sors – ha van – mindenkire vonatkozik, nincsenek értők és értetlenek, ekkor a jövő nem igényel magyarázatot. Az isteni talentum sem segít, ha az események a sors által előre meghatározottak és emberi beavatkozással megváltoztathatatlanok. Ha működne a végzet, az embereknek nem lenne hatásuk önnön sorsukra, sem más emberek sorsára, akkor sem, ha ezt gondolják magukról. De nincs végzet, a jövő nem determinált fátum, hanem a ma alakuló valószínűségekből létrejövő lehetőséghalmaz. A sorstalanság nem kerülendő átok, hanem kívánatos állapot, lehetőség egy választható szabad életre. Olyan emberek kellenek, akik – másokra figyelemmel léve alakított – saját életet akarnak.

Ujj Béla: “Magyarország egy munka alapú gazdaságot épít, és a kormány nem hisz az alapjövedelemben és a szociális segélyezésben sem” (mondatértelmezés)

Ha nincs munka, nincs profit. Ez úgy is igaz, hogy a profit forrása az árukat előállító munka, de úgy is, hogy az áruvásárlás főleg a munkáért kapott bérből történik. A privatizáció azt (is) üzeni, hogy a munkáltatás a (magán)tőke dolga. Nyilvánvaló tény, hogy a munka alapú társadalom tőke alapú társadalom. Nem véletlen, hogy a tőketulajdon megszerzése a hatalomban lévők legfontosabb célja. Ahhoz, hogy alapjövedelem, „segélyezés” és “ingyenes” közszolgáltatások legyenek egy államban, bevételek szükségesek, ami a kapitalizmusban a közvagyon tőkeként való működtetéséből és/vagy beszedett adóból és járulékokból lehetséges. Adóalany a munka és a tőke lehet. A munkából származó vagyon adóztatása teher. A tőkét képviselő jogi személyek beláthatóan számon kérhetetlenek. Egy állam, amely nem nyújt közszolgáltatásokat, pusztán élősködő. Az állam feladata a természetes személyek, a (választó)polgárok érdekképviselete. Az “alapjövedelem” és a “szociális segélyezés” nem hitkérdés a huszonegyedik században, a globalizált és a technológiát egyre intenzívebben használó világunkban, biztosításuk elengedhetetlen kelléke a társadalmi túlélésnek.

Az IRKA blogja. Gödöllő és irodalom.