Olvass a borok között!

plakát

GASZTRO NOVELLÁK és VERSEK a borok között!
Az IRKA borkóstolóval egybekötött felolvasóestje hazánk egyik legismertebb sommelierjével a Mi újság V.An? irodalmi kávézóban a könyvtárban.

Időpont: 2017. november 9. csütörtök 18 óra

Kovács Antal, pályáját a rendszerváltás idejében, 1989-ben kezdte. Végigjárta a vendéglátás szamárlétráját, és közben mindent megtanult a borról, amit csak lehet! Ő volt az első olyan sommelier, aki Magyarországon háromszor is (1994.,1995.,1997.) elnyerte a magyar bajnoki címet a sommelier-ek versenyében, és ezzel elsőként lett örökös magyar bajnok. Sommelier-ként az ország egyik legnevesebb éttermében, a Gundelben dolgozott 7 évet, majd innen Zwack Péter csábította magához. Jelenleg egy kis csapattal a háta mögött a saját – kézműves borokat gondozó – webshopját üzemelteti. Antal ismertségét nem csak a szakmai eredményeinek köszönheti, hanem annak is, hogy igazi karakter, nem véletlen, hogy gyakran kérik fel szereplésre tévék, rádiók, és újságok is. Ezért is találkozhatott vele korábban az RTL Klub több műsorában (Receptklub, EstiShowder), a TV2 vagy éppen az OzoneNetwork műsoraiban. A TV szereplések mellett hallhatta a vele készült riportokat a Kossuth Rádió, Gazdasági Rádió, vagy éppen az InfoRádió adásaiban.
Mit kínálunk ezen az estén a GASZTRO NOVELLÁK felolvasása közben?
1. Házi ropogós libatepertő
– Csutorás Ferenc Egri Rosé 2016 – Szemet gyönyörködtető narancsos megjelenés. Illatában szőlő és piros bogyósgyümölcsök jelennek meg tömött sorokban. Kóstolva száraz, eleven savérzet, könnyed test jellemzik. Ízében jön, lát és győz a gyümölcsösség, de úgy ahogy ezt egy kézműves bortól el is várjuk: szépen határozottan, de nem túlzó módon kapjuk az aromákat. Tudják: szőlőből van! 😉

2.Rozmaringos kacsamájpástétom –
– Ráspi Soproni Rosé 2016 – Közepes intenzitású narancsos megjelenés. Illatában lédús piros bogyósgyümölcsök tömörülnek, elegáns ásványos aláfestéssel. Kóstolva félédes érzetű, életteli savérzet, izmos test, aszalt piros bogyósokat idéző hosszú ízaroma jellemzi a kortyot.

3.Sajt falatok körte chutney-val –
– Kúcs Gyula Villányi Merlot 2015 – Intenzív bíborvörös szín. Illatában meggy és málna jelenik meg szépen. Kóstolva száraz, kerek savérzet, fiatalos tannin, gömbölyű test, elegáns gyümölcsös ízaromák jellemzik.

4.Belga csokimousse tésztakosárban
– Zsadányi Pince TKJ Édes Furmint – Közepes intenzitású aranysárga szín. Illatában aszalt gyümölcsök jegyei tűnnek fel. Kóstolva édes, életteli savérzet, finoman húsos test, aszalt- és citrus gyümölcsöket idéző aromák jellemzik.

belépő jegy elővételben november 4-ig
kedvezményes 2990,-Ft-os
bevezető áron megvásárolható a helyszínen,
Mi újság V.An? – irodalmi kávézóban
November 6-tól – részvételi jegy – a helyek függvényében vásárolható – 3990,-Ft-ért
A helyszínen lehetőség van bankkártyával történő fizetésre valamint átutalással is biztosíthatják helyüket a borestre.

Egy hozzászólás a(z) “Olvass a borok között!” bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kérjük adja meg a hiányzó számot *