A hang, ami nyivákol. Messze van ahhoz, 
hogy elérjem. Inkább süvöltök utána.
Hiába a sűrű ágak, mégis utolérem. 
Tarzanként szökellek, ismétlem a nevet.
Majdnem majom lettem. Valaki emlékeztet,
a majmok kihaló félben. Van még félszem. 
Testet váltok. Macsakaként somfordálok. 
De jaj nekem különleges angol kéknek. 
Tejet már nem ad tehén a réten. 
Ennem kell. Talán ha bogár és sváb, 
jut nekem élet a halál után. 
Halljátok, új hírt mondok. 

(Az írás a Minden jó, ha a vége jó? című IRKA felolvasóest alkalmából született 2023 decemberében, a feladat szerint minden szöveg utolsó pár szava egy ismert karácsonyi dal címe kellett legyen.)

mikor nem tudok megszólalni
a csend ajándék
fakó szürke nappal
kopott szőnyeg előttem
vonakodó viszonyokról
ábrándozok a pillanatban
 
csak valahol egy rezdülés
megrántja vállam
nem láthatok senkit itt
képtelenség megmozdulni
mély illat árad valahonnét
csokorba szedett lehetőség
tudom az emlékek mozaikjai
szorongatnak fejem zsibbad
 
most az elmúlás sodor
és újra megérint
az általam ismert illat
a mézeskalács lassan szénné válik
és még mindig itt ülök
kezemben forró kávéval
szivarom lassan körmömre ég
az ajtó kivágódik és a hang
majd az illat belém áll…
Jöjjetek dicsérni…

(Az írás a Minden jó, ha a vége jó? című IRKA felolvasóest alkalmából született 2023 decemberében, a feladat szerint minden szöveg utolsó pár szava egy ismert karácsonyi dal címe kellett legyen.)

Almási Lajos
Életem első csodája Sajószentpéteren ért ahol egy erdőben sétálva, a fák között fényjátékot láttam a levelek között, számomra ez egy varázslatos találkozás volt a Szépséggel.

a lemenő nap
bíborvörösében
leheletfinom
fátyolban
lebegnek a fák
a négy hársfasornál
múltat idéző
légies sziluettre
gesztenyebarna
vállkendőjét
teríti rá az ősz

könnyű ködfátyol alól
nézem hiányod 
mint ömlik
magányom
bús poharába

álmomban emléked 
hófehér pelerinjét
borítja ránk 
a csendes éj 

(Az írás a Minden jó, ha a vége jó? című IRKA felolvasóest alkalmából született 2023 decemberében, a feladat szerint minden szöveg utolsó pár szava egy ismert karácsonyi dal címe kellett legyen.)

Kicsi vagyok a nagy házban
és „oda” nem szabad bemennem.
Barátaim a sarkok, a függöny mögötti
sikátoros sötét,
a brummogó medve hangú szekrény,
az egyetlen bútor, amiben elbújhatok apám elől.
Barátaim a fák, ők is nagyok,
égbe meredőek, fölém magasodnak,
de nem förmednek rám, mint anyám.
Barátaim azok az emlékek,
amiket én szültem meg, anyám helyett
az emlék, hogy valaki
szeretett.
A legkisebb vagyok a saját életemben
és fázom.
A hógömb pelyhei bennem havaznak.
Te is kicsi voltál, mégsem fáztál.
Engedd meg, hogy barátod lehessek
ilyenkor télen.
Engedd meg, hogy oda bújhassak melléd
hogy a szívedben melegedjek
én a bolyongó vendég,
akinek nem jutott szállás a saját házában.
Barátom ilyenkor hadd legyél te: kisded
engedd, hogy a szalmádra heveredjek:
Itt állok jászolod felett.

(Az írás a Minden jó, ha a vége jó? című IRKA felolvasóest alkalmából született 2023 decemberében, a feladat szerint minden szöveg utolsó pár szava egy ismert karácsonyi dal címe kellett legyen.)

Álnok tél közelít felém,
sajnos nem tudok elmenni,
és igazán nincs is hová.
Korgó gyomor csak a „Semmi”,
melynek mindkét ága foglalt.
Egyiken vacog a remény,
a becsület már csak csontra
fagyott egykor csalfa erény.

Zárt szemem vetítővászon,
a kőpadlón fekszem hanyatt.
A betonkeverőben pont
egy talicska anyag maradt.
Belekötött, mint a lelkem
rég elmúlt ifjúságomba,
majd, mint az óra homokját,
csúf erők kifújták onnan.

Ütemtelen a forgásom,
szinte már-már émelyítő.
A zsebemben még tán maradt
egy aprócska tégely idő,
amit kölcsön kéne adnom
a bizonytalan holnapnak.
Majd útba ejtem a boltot,
Ami Non-Stop, ahol adnak…

Hirtelen hull az arcomra
az üvegszilánkkemény ég,
Ha ez próbatétel, akkor
jöhet a hideg, jöhet még!
Föltápászkodom, és meleg,
mélyleheletemmel, halkan,
átölelem a mindent, hisz’
Jézus ágyán nincsen paplan.

(Az írás a Minden jó, ha a vége jó? című IRKA felolvasóest alkalmából született 2023 decemberében, a feladat szerint minden szöveg utolsó pár szava egy ismert karácsonyi dal címe kellett legyen.)

Elsőként a medve állt fel. Ezen minden erdei állat meglepődött, mert a medve inkább volt magányos farkas, időnként ijedős nyúl, mint bátor oroszlán. Pisztrángfogást tanított az erdőszéli, suhanó vizek mellett. Kevesen jártak az óráira. A farkas volt a legkitartóbb. Néhányan jöttek újak is, de azok néhány alkalom után elmaradoztak. Csak azok jöttek, akiknek muszáj volt. Először a pisztráng fogyott el, nem küldtek odafentről. Aztán már suhanó víz sem volt, csak tócsa. De azt mondta, nem ezért hagyja abba, hanem az érdektelenség miatt.

Ezt a szót használta. Meglepően sokat beszélt, azon a napon, mikor a tisztásra vonult.  Az erdei állatok máskor alig hallották őt beszélni, de ezen a délutánon olyan sok szó áradt ki a száján, hogy egy egész tavat meg lehetett volna tölteni velük, na meg a könnyeivel. De a legmeglepőbb az volt, hogy beszéde végén lehajolt a hangyákhoz. Tőlük is bocsánatot kért, hogy el kell ballagnia. Más munkát fog ezután keresni. Akkor érezték először úgy az erdei állatok, hogy talán jobban meg kellett volna ismerni a medvét, talán többet kellett volna az óráira járni, mert nagy medvét vesztettek most el. Olyat, aki a hangyákhoz is lehajol.

Másnap a hangyák vonultak ki. Cseppet sem szabályos sorokban, hanem összevissza. Már a vonuláskor sokat eltapostak közöttük. A dolgozók azt mondták, nem dolgoznak többet, még ha ez a kolónia vesztét jelenti is. Innentől kezdve boldogul, ki ahogy tud. Nem tanítják többet a lárvákat. Farkastörvények lépnek életbe a hangyák között, aki erős, az túlél. Az erdei állatok csak hónapokkal később vették észre, micsoda munkát végeztek a hangyák az erdőben. Tömegesen elpusztultak és közben tömegesen megszaporodtak egyes kártékony rovarok, a méhek munkája sokszoros lett, pedig már így sem bírták a beporzást, annyira kevesen voltak. Nem volt jó ez senkinek.

A sünök úgy döntöttek, nem ragadoznak éjszaka. Végre aludnának egy jót. Felhagynak a táplálékkereséssel, bevándorolnak az emberek otthonaihoz, a kidobott ételből bőven jut nekik. Nem tanítják többet a kicsiket vadászatra. Jöjjenek rá maguk. A sünök a farkasok hátán lovagoltak ki az erdőből.

A tisztásra vonult majd minden állat. Ki több nyulat követelt, ki több méhet, ki a hangyák visszatérését, ki a vízért fohászkodott, miközben a fák mozdulatlan lélegzéssel figyelték az erdő pusztulását.

– Talán jobban kellett volna becsülnünk egymást! Az erdőt, ahol élünk! Talán meg kellett volna hallgatni, amit a másik mond! – mondta a bevándorolt hiéna. De addigra már a Nap is elvonult, és a kiszáradt folyó medrében már senki sem látta eltorzult arcképét.

DR. ÁVAi Pál pszichiáter viszi a bérem.
Emlékezetem már csak giGARAMban mérem

TI SZAbadok vagytok, én meg rab,
RÁBAsztak a századok, de nem most, már hamarabb.

MA ROStokolok, holnap brusztolok,
Hogy aZ AGY VAduljon, kis pluszt tolok,

TschiBO, DROG, pia...bármit beverek,
KÖRÖS körül csak értéktelen sereg.

Attól, hogy saját szaBÓD VAn,
Még nem vagy ebben a valóban.

Nálam az aDU, NA pá!

„Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: „Hol volt…”,
majd rázuhant a mázsás, szörnyű mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: „Nem volt… „
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.”

(Kosztolányi)

1945 március, Komárom. A szovjet hadsereg már az Észak-Komáromi téglagyárnál járt, míg mi a szomszéd pincéjében kuksoltunk. De jött a Wehrmacht kétszáz zuhanó bombázója és kegyetlenül eltakarította őket.

Vasúti kocsiba költöztünk, hogy Hollandiába meneküljünk Ácsig jutottunk. A pálya további része lebombázva. Sándy százados kínált kiutat. Leventéivel egy sor szekéren indult nyugatnak. Két üres szekéren mehettünk velük.

Délkomáromból a már megrongált hídon vergődtünk á meg-megakadva. A hídon egy fiatal német katona nyújtott valamit felém, aki a cókmók tetején ültem. Kísérő szöveg édesanyánkhoz: Asszonyom, az alkalomhoz illő játékszer a fiának. Páncélököl volt. Nem sokkal ezután csak a híd a Dunába robbantott roncsa uralkodott a színtéren.

Ekelnél (Okolicsná nad Osztrove) kezdett esteledni. A főútról északra tértünk le. Rövidesen Margitfalvára értünk. Nem igazán falu, csak majorság. Az iskolában találtunk helyet. Szemben Csente Imre gazdálkodó kis családjával.

Imre bácsi, háború ide, háború oda, folytatta a tavaszi ártó átázott földjén a művelést, amint az ár levonult. Állatait ellátta, szikkadó szántóit szántotta, boronálta, bevetette, hengerezte. Vele tartottam. Amikor a politika ismét visszavette a Csallóközi magyarok ország-részét, elbúcsúztunk. Imre bácsi megjegyezte rám: Kár ezt a fiút elvinni úrnak, olyan jó lenne parasztnak.

Következő két nyár júliusa Kisberk Imre plébániáján nyaralással telt Ráckevén. A plébános atya, később Székesfehérvári püspök, még a pesti egyetemről volt ismerőse édesanyánknak. A háború utáni ínségből menekített ki. Naponta ministráltunk kora reggeli szentmiséjén latinul, aztán szabadok voltunk. Csak ebédre, meg este jöttünk be a Dunáról.

Aztán megint Komáromi nyaralás nagymamánál. Akkoriban a mai tömbházak helyén kukoricás díszlett. Egy alkalmi baráttal oda kocsiztunk ki ekekapázni. Akkor ültem először, és sajnos utoljára ló hátán.

Elérkeztünk 1949-be. E nyáron csak két hét jutott a falura. Édesapám jegyet váltott s mondta, hogy Balatonszentgyörgynél át kell szállnom a Türje felé morgó motorvonatra. (Hol van már ez a szép emlékű vonal sok társával együtt?) Zalacsányban leszálltam. Megtaláltam Szőnyi Mihály rokonunkat, a hét holdas kulákot. Tamás bátyám már ott segédkezett. Beszálltam. Lelkesen csapdostam ostor nyéllel a dimbes-dombos szántót elözönlő pocok áradatot.

A következő nyárra léha nyaralás jutott Bodrossy Félix nagybátyánk Angyali-szigeti nyaralójában. Ladikozás, keszegezés töltötte ki az időt. Mindkét tevékenységben sokat tanultam. Hja, nem tankönyv, ám élvezhető gyakorlat volt!

Majd ’51 nyarán Szigetbecse-Királyrét jött Lipsz Márton és Bözsi néni otthonában és pici bolgár gazdaságában. Dolgom Rózsa tehén és borjának legeltetése volt a Duna-parti dús gyepen. Egyszer Lipszékkel mehettem Ráckeve piacára. Amikor elmentek pár kortyra és falatra, én árusítottam a gyönyörű paprikát. Kilónként az akkori átlag órabér háromszorosáért. Elkapkodták.

Hívtak következő nyárra is. Vaktában lementem, de akkorra már működött a bolsi gazdaság-politika. Lipszék is csak tengtek- lengtek megfosztva tavaly még bimbózó reményeiktől. A szovhoz ideje jött el. Pár nap után elköszöntem.

Még akadt nyári találkozás az akkor már bolsevik módra szabott mezőgazdasággal. Szőnyi Mihály rokonunk a Csopaki Növényvédő Állomáson dolgozott. Akkoriban kezdett betörni a burgonya bogár honunkba. ’54 nyarára Csopak is megszervezte földerítő csapatát Veszprémi gimnazista fiúkból Bakos testnevelő tanár úr vezetésével. Köztük kaptam helyet én is. Mozgalmas, szép nyár, tisztességesen javadalmazott időszak volt.

Számomra nem városi “úri”, de “szocreál” sors távlata nyílt meg. Néhány év tétova cikk-cakkja után 1964-ben jutottam  a Mezőgazdasági Gépkísérleti Intézetbe. Országos intézmény lévén, Magyarország sok helyén járhattam. Láthattam és tapasztalhattam a szocialista mezőgazdasági nagyüzemek kétségtelen eredményeit, de kudarcait és ellentmondásait is.

A zárt kertekből nekem is jutott. Bérelhettem 1312 négyzetmétert 1979-ben Szadán ötven évre. Néhány év után tulajdonommá válhatott. Itt modellezhetem, hogy miként működtetnék egy kisközösségi önellátó kert gazdaságot …ha legalább húsz-harminc évvel később születtem volna. Így a tapasztalatok és élmények maradnak, melyeken el-elmerenghetek. Vagy ha számít még valakiknek, közzé adhatom őket.

Nem hiszem el, hogy már megint Ági hív. Nem veszem fel. Úgyis tudom mit akar. Ezerszer megmondtam, hogy nem hozhatják hozzánk Magdát. Két hétre sem. Nem tudjuk vállalni, nincs helyünk a három gyerek mellett. Meg különben se. Klári a lánya, vigyék hozzá, tavaly is ott volt. Különben is nem hinném, hogy Magdának tetszene a mi lakótelepi lakásunk.Tudom, hallottam már elégszer, ezt is neki köszönhetjük. Ha András halála után nem fizetnek ki, ez se jött volna össze. Maradtunk volna a tízemeletesben. És akkor mi van, most örök életre legyek hálás? Különben is hagyjuk, hogy ki mennyit kapott. Magda özvegyen nem akart egyedül élni a pasaréti, hatalmas családi házban, de megválni sem akart tőle. Senki nem csodálkozott, hogy Bandiék költöztek oda. Bandi volt mindig is a libling, a jó gyerek, orvos, mint az apja. Ágival, a tipp-topp feleségével, és a két jólnevelt gyerekükkel ők a tökéletes család. Állítólag Magda velük olyan, mint egy kezesbárány. Ezt mi Tomival nem hisszük el. Klári a tavalyi két hét után azt mesélte, hogy Magda mindenbe beleszólt, számonkérte mikor, mit csinált, hova ment, kivel találkozott, mikor ért haza, miért késett. Az is kiborító lehetett, hogy folyamatosan rakodott, állandóan keresett valamit, sose volt jó helyen semmi. Pokol volt így az a két hét, szó se róla. De Klári is jócskán kapott az örökségből, egy lakáscserére a budai luxus társasházban nem futotta volna még közgazdász fizetésből sem. Nem is értem minek neki három szoba? Gyereke már úgysem lesz, szingli marad örökre. A nagy seggével, kinek kellene. Meg az ellentmondást nem tűrő modorával. Tomit mindig is lenézte, hogy nem tanult tovább, és fiatalon kénytelen volt elvennie engem, mert jött Bence. Zsófika után meg képzelem milyen gúnyosan vette tudomásul, és újságolta az ismerőseinek, hogy Ildi már újra terhes.

Ági kitartó, még mindig nem tette le. Klárival már biztos beszélt, Tomit meg nem tudta elérni, mert az építkezésen csak ebédidőben mobilozhatnak. Nekem se szokta felvenni, nemhogy Áginak. Nincs nagy kapcsolatuk egymással. A családi ebédeken se beszélgetnek. Jobb is, ha Tomival még nem beszélt. Ő, amilyen jószívű, elvállalná Magdát.

Na végre! Abbahagyta. Fogadni mernék, hogy Balira mennek nyaralni. Most az dívik elitéknél. Vigyék magukkal Magdát. Hogy ez eddig nem jutott eszembe! Legközelebb halál komolyan ezt fogom mondani. Vagy még jobb ötlet, hagyják itthon vigyázni a házra. Két hét nem nagy idő, el lesz a takarítónővel.

Az Irka áprilisi házi feladata volt a fotó alapján belső monológot írni.