Amikor a hóhért akasztják – Éhes felhő a napot könyvbemutató

Fotó: Kovács Ibolya

2017. december 17-én a Könyvmolyképző Kiadó Csillagszóró Könyvkarácsonyán mutatták be első regényemet az Alexandra pódiumon.

Könyvtárosként már sokszor ültem mikrofonnal a kezemben könyvbemutatókon, de azért ez a helyzet mégis más volt. Izgalmas, felemelő és felszabadult. Köszönhető Róbert Kati profizmusának, az est pörgős volt, mindenki hozta a formáját, a közönség nevetett, én meg el tudtam engedni magamat és örülni a sok-sok ismerős arcnak, barátnak.

A regényemről annyit, hogy mindenki szerint gyönyörű lett, jó kézbe venni, lángolnak a színek rajta. Csak remélni tudom, hogy miután mindenki elolvasta elsőszülöttemet, nem fog csalódni, és hasonlóan szépeket fog mondani a belsejéről is, mint írókörös társam, Zsuzsa. 🙂

Azért aki ismer, az tudja, hogy nem egy habos-babos lányregényről van szó. Ami azt illeti, igazából egy olvasónaplónak indult, ahol a kedvenc idézeteimre reflektálva bontakozik ki egy szerelmi háromszög története, egy félelemben telt gyerekkor története, egy önállóvá válás története, egy lázadás története, egy nem mindennapi család története és természetesen vagy húsz étel receptje is.

Tökéletes választás, ha valaki még nem döntötte el, mit szeretne olvasni a karácsonyi szünetben.

Bár némileg mellékesen említem, mert a nagy könyvbemutatót elhomályosította, de nagyon jól sikerült az Érints meg! antológia bemutatója is, melyben egy elég érdekes novellám kapott helyet. Varga Bea úgy fogalmazott, aki átverekedi magát az első bekezdésen, az nem fog csalódni, egy minden ízében kortárs történetet olvashat a vágyról és a hiányról. Szerencsére fel is olvasta a szóbanforgó bekezdést, így aki ott volt, az már túl van a nehezén.

Az est természetesen dedikálással zárult, a könyvjelzőket majdnem elfelejtettem, a végére azok is előkerültek. És persze kaptam ajándékot is, Kittitől, kedvenc borítótervezőmtől egy szerelemvirágos könyvjelzőt, Anditól egy karkötőt, az Irkásaimtól pedig mi mást: egy csomó sört no és egy radirt: Shit happens felirattal, ami remélhetőleg megkönnyíti a következő regényem megírását.

 

6 hozzászólás a(z) “Amikor a hóhért akasztják – Éhes felhő a napot könyvbemutató” bejegyzéshez

    1. köszönöm, és azt is, hogy miközben én dedikáltam, te Irmával az Irkát képviselted Gödöllőn a meseházban!

  1. Egy kis kedvcsináló:

    Vékony, nagyon vékony sáv választja el egymástól a szeretetet a gyűlölettől, átlépni annyi csak, mint végigegyensúlyozni egy libikókán, és észrevétlen átbillenni a holtponton.

    …minden érzésnek különleges, sajátos illata és íze van.

    Kevés ember képes arra, hogy a felnőttkor környékén elszakadjon attól a közegtől, amiben élt, és felállítsa saját értékrendjét.

    Hogy ha az ember belepuhul saját tehetetlen vágyainak pocsolyájába, nem fog onnan szabadulni, amíg valami katasztrófa nem történik.

    Hogy az olvasó amikor kézbe veszi a könyvet, már az illatából tudja, hogy mire számíthat: a vanília egy kis pézsmával boldog szerelmet ígér, de ha megbolondítják egy kis gyömbérrel és bergamottal, akkor már nem lesz happy end.

    A habkönnyű, légies fátyolszövet úgy lángol most a narancssárga terítékek között a gyertyafényben, mintha folyékony parázs lenne.

    …az ember hiába menekül a démonjai elől, azok egyszer úgyis utol fogják érni, és akkor kétszeresen kell megfizetnie mindenért.

    A félelem virágának áttetsző szirmai olyanok, mint a fátyolkalepkék hártyás szárnyai.

    A félelem elnyelt.
    Magába tömött, mint egy éhes felhő a napot, elhalványodtam benne.

    A múltból feltörő, kósza kis emlék beleszúrt a pillanat megbocsátó hangulatába…

    Apróra darált érzelmeink belebújnak a szeletek zsebeibe, elrejtőzve egymás elől, de átitatva mégis az egész ételt nyomorúságos életünk minden fájdalommolekulájával.

    …a bűbáj varázslatos erdei illata összekeveredik parfümjének mentás-citromos árnyalatával…

    Rózsaszín felszínük márványozottságát sárgásra érleli néhány nap alatt a sok fűszer, akárcsak egy öregember arcát hosszú évek napsütése.

    A szerelemvirág óriásfeje ma hajnalban bontotta ki első, kis porcelánlila szirmait…

    ….és minden megtett méterrel elengedek egy darabot a félelmeimből, melyek végül egy hirtelen kelt füstszagú széllökéssel belevesznek a hullámzó dombok zöldjébe.

  2. Az első méltatás:

    “Nehezen találok szavakat azokra a könyvekre, amik valamiért valódi, tartós, mély benyomást tesznek rám.
    Istók Anna regénye ilyen.
    Kérdések, kétségek, válaszok, emberi sorsok egy sajátos kaleidoszkópon keresztül, amit a történet, az író és az olvasó egysége alkot, hogy szíven találjon aztán a regény.
    Gondolkodtat.
    Érzéseket kelt életre, elfelejtett dolgokat hoz felszínre.
    Ez a könyv nem a mai sablonos ostobaságokat faló molyos nagyközönségnek szól.
    Ez a könyv egy önmegtalálás, szembenézés a félelmekkel, és a leküzdésükhöz vezető saját ösvény.
    Bizony, barátaim, az Éhes felhő a Napot beáll a sorba, amit a Szívritmuszavar és a Levendulaszoba elkezdett, majd a Zápor utca és a Védtelenül folytatott, ezt is megkapjátok majd, mert el kell olvasnotok. Tudom.
    Olvasásra ajánlom mindenkinek, aki többet akar annál, mint amit a túlhájpolt, felszínen kapargató ostobaságokat fecsegő firkálmányok nyújtanak. Azoknak, akik éreznek, és élni, szeretni akarnak.
    Ez a regény nem a tökéleteseké, nem a látszatvilágban élőké. Ez a regény az igazi embereké, igazi hibákkal, igazi félelmekkel, igazi megoldásokkal. Az életre. Az életért.
    Külön élvezetet okoznak az idézetek, és az indirekt receptek, ételötletek, a könyvimádat megfogalmazása, és a természetleírások. Köszönöm, hogy vannak még ilyen regények, amik velem maradnak első elolvasás után is, mert részemmé válnak, és a lelkembe épülnek.” (Rozsonits Judit)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kérjük adja meg a hiányzó számot *