Álom
ladikba szálltam
evezők nélkül suhant
fëllegëk között
Hajnali kép
napkelte előtt,
hajnali sóvárgásban,
puha homályban
telihold arcára
foszlott fëlleg rongyai
fintort rajzolnak
Téli vigasz
izzik a parázs
kandalló tágas ölén
– tárolt napsugár
Mostanában különösen gyakran elhangzik, hogy minden sikeres férfi mögött egy nő áll. Ez a mondat jól jellemzi a nemek aktuális viszonyát és a társadalom valóságos állapotát. Azt, hogy a döntő dolog a sikeresség, tartalom és jelenés nélkül, mint mérce. Azt, hogy a férfi csak stróman, a valódi cselekvő a nő, aki kimondatlan, mégis mindenkinek evidens módon maga nem lehet előtérben. Azt, hogy itt semmi és senki nem az, aminek látszik. Azt, hogy a társadalom férfielvű, de valójában nődeterminált. A színpadon állók csak hiszik, hogy ők játszanak, pedig ők csak bábok, akiket mások mozgatnak. A nemek nem egyenjogúak, csak most nincs nőuralom. Mindenki másnak akar látszani, mint aki. Mi lenne, ha nem a siker, hanem az egészséges jólét lenne a cél. Ha nem egymás mögött, hanem egymás mellett állnánk. Ha nem vezért keresnénk, hanem azt, hogy hová menjünk együtt. Akkor nem kellene folyamatosan úgy csinálnunk, mintha, hanem lehetnénk azok, akik vagyunk, sőt akár azok is, akik lenni szeretnénk.
Leállt. Leállt és nem indult be. Nyolc éve társam, barátom, jobb kezem. Együtt lélegzett velem.
– Ne tedd ezt, kérlek! Nem hagyhatsz cserben, pont most, Karácsony előtt! – könyörögtem neki.
Hiába. A fekete monitor gyászosan sötét maradt, a halkan duruzsoló, búgó hang elnémult. Éreztem, nagy a baj. Szolnoki Irma: Búcsú laptopomtól bővebben…
Azt mondják Skóciában sok a munka, de nincsen kolbászból a kerítés!
Kolbászból itt sincsen. Rébb Terézia: Ha zárul, ha nyílik bővebben…
Nem tudom, mit csinálhattam akkor, amikor még nem tudtam olvasni. Úgy emlékszem, soha nem érdekelt más, csak a könyvek. A bennük élő világ sokkal valóságosabb volt, mint a saját életem.
Mások még az első szótagokat silabizálták, mikor én az Egri csillagokat olvastam. Még most is biztos vagyok benne, ott voltam én is azon a patakparton, ahol Gergő és Vicuska játszott, és Jumurdzsák ólálkodott a bokrok között. Mersdorf Ilona: Könyvekről, szavakról bővebben…
„Finomkodni sosem szerettem, de csak azért mert megjátszásnak éreztem. A pózolással ugyanez a helyzet. A finomságokat viszont mindig imádtam, sőt néha szeretek szerepeket játszani, mert az életszemléletem mindig is örömelvű volt, a játékosságból fakadt, de nem a megjátszásból. Nem tudom, hogy mi ketten ugyanazt a Kun Árpádot ismerjük-e, de az általam ismert nem puritán, sose volt az. Viszont sok volt benne valaha a természet egyszerű gyermekéből, aki nyomokban még megőrződött mindig, de már mindenféle bonyolultabb rétegek rakódtak rá.” Kun Árpád
2016 szilveszter napján olvastam el egyvégtében Kun Árpád Megint hazavárunk (Magvető, 2016) című regényét. Igazi élmény volt. Első általam olvasott prózája, a Boldog észak, is erősen hatott rám. Szeretnék úgy látni, ahogy Kun. Nem olyat szeretnék látni, nem is olyan módon, hanem úgy. Mert itt a hogy a lényeg. A könyv váza egy konkrét autós utazás. Egy valódi, mai magyar család, a mai Magyarországról, a mai Norvégiába menekül. Ami zajlik, az menekülés, akármennyire is racionális döntések és választások soraként ábrázolódik. Migránsokat látunk az ellehetetlenülőből a lehetségesnek tűnőbe mozogni. Közben nem mellékesen ábrázolódik egy felnőtté válás útja is, ami nem “fejlődésregény”, hanem inkább anamnézis, annak boncolása, hogyan lett a mai magyar valami az ami. Hogyan lett képes egy fiú arra, hogy minden ellenkező irányba ható nyomás és kényszer ellenére megpróbáljon apa lenni. Teszi ezt úgy, hogy közben az anyaság aktuális kínjaival is próbál empatikus maradni. Úgy általában azt üzeni, hogy a szülők és gyerekek együttélése, amit közkeletűen családnak neveznek, nem annyira reménytelen amennyire látszik, de nem is olyan amilyennek hazudják. Azt is sugallja, hogy ez egy olyan világban is, ahol senki sem tudja, merre van előre és mi az igazi jó, egy lehetséges, vállalható életprogram. Közben a nő férfi viszony gubancai is gabalyodnak és gubancolódnak. A csomó közben azért megmarad. Az, hogy az élet a csinálás maga, alapélménye a szövegnek. A mű olvasása nyelvileg is élvezetes. Egyszerre tud köznapi és emelkedett lenni. A kurvaanyázás és Rilke teljes harmóniában fér meg egymással. Az őszinteség természetes, mert azt ábrázolja, ami van, nem azt, ami abból látszani akar.
Néhány kiragadott felvetett gondolkodási irány a szövegből:
Nem kívánt fiúból is össze lehet rakni valahogy egy vállalható apát. A mindennapi zsigerkényszerek és gyarlóságok ellenére megfér együtt nő és férfi. Minden idea kifordítható önmagából, de mégis jobb, ha van, mint a nihil. A körülményeink csak bennünk értelmezhetők, korlátok mi magunk vagyunk, nem a körülmények. Ha sokan, ahogy én is, magukra ismernek a szituációkban, az nem a közhelyesség felületességéből adódik, hanem a tudatalatti sikerült megérintése miatt van. Aki elolvassa ezt a könyvet, amit melegen ajánlok, még a csak történetkedvelőknek is, az kicsit már Kun Árpád szemével is néz majd. Várom a következő könyvét.
