Megint temettünk.

De volt nyár is:
nyomdaillatú könyvlapok,
tábortűz, pajzán versek,
szinte kézzelfogható csillagok.

Elmúlt egy év. Vagy más is?
Ebben a decemberi
ködben-sárban
vajúdnak már a válaszok.

Gyere velem, drága

Ma éjjel gázálarcosbálba!

Ahogy rádfeszül az atombiztos overál

belőlem előtör a latin lover! Sütő Fanni: Posztapokaliptikus tangó bővebben… →

Karácsonyi haikuk

szép Betlehembe
háromkirályok mennek
Jézust köszöntik

fényes gyertyaláng
csillámlik ezüstfenyő
tűlevelein

boldogságpercek
pillanatgirlandokkal
táncolnak velem

szeretteinkkel
lelkünk díszbe öltözik
szent karácsonykor

kiemelt fotó: Tomkó Ádám

– Kedves barátaim, így a nap és e földi lét vége felé, tartozom egy vallomással, ha megengeditek.

– Halljuk, halljuk, milyen volt a kicsike?

– Nem, most tényleg másról van szó. Be kell vallanom Nektek: én is voltam besúgó.

-Most csak hülyéskedsz, mi?

-Nem, szó sincs róla. Jól esik, hogy nem akarjátok elhinni, de ha egyszer igaz, ha megesett, nem akarom magammal vinni, valamikor már el kell mondanom.

-Jól van, akkor gyónjál, kíváncsian várjuk.

-Nos, mentségemre legyen, nem tegnap történt, még a Rákosi időkben esett meg, hogy egy kedves barátomat megfigyeltem és be is köptem. Sajnálom, most már nagyon sajnálom.

-Ki volt az? Ha belekezdtél, tessék világosan beszélni. Ismerjük?

-Nem, nem ismerhetitek. Ez még a nyóckerben, történt, a Csobánc utcai intézményben. Kovácsnak hívták, igen, Kovács Istvánnak. Nekem ugyan csak Pisti, mert amint mondtam, jó barátok voltunk.

-Tovább, tovább. A lényeget, ha kérhetnénk.

-Szóval az úgy volt, hogy tulajdonképpen egy lány miatt történt az egész. A Pisti pontosan tudta, hogy tetszik nekem a Horváth Kati, mégis folyton meghúzta a coffját. És akkor én beárultam az óvónéninek.

A szerkesztő utóirata:

Ez az írás az első darabja a “Szerelem-másként” sorozatnak. A sorozatban a következő írás Sütő Fanni: Posztapokaliptikus tangó című verse lesz, 2015. december 27-én fog megjelenni.

A hátában érezte, hogy figyelik. Felnézett. A magas, fekete, jóképű kreol férfi, fehér vászon öltönyében kivált a turisták közül. Szúrós tekintetével határozottan őt figyelte.

Ugyanilyen fehér, nyári öltönyt viselt a távoli trópusi szigeten is. Az érdekes alakú fémtárgyat  akkor első látásra nem ismerte fel a férfi izmos kezében, csak azután látta, hogy az egy, a piacon  vásárolható, majomkenyérfa – baobab – formájú dísztárgy. Galló Kovács Zsuzsanna: Baobab bővebben… →

Pancsó világosszürke tollazatú nimfapapagáj volt. Nevét egy kubai barátunk után kapta, akitől sokat tanultunk, amikor ott éltünk. Az idősebb fiam vásárolta egy madárboltban, mert megtetszett neki a papagáj színes tollazata. Szeme alatt kör alakú piros folt volt, a fején sárga bóbita díszlett, jókedvűnek tűnt.

Amikor hozzánk került, elhatároztuk, nem tartjuk állandóan kalitkában. A nappalokat szabadon röpködve töltötte, és csak éjszakára csalogattuk be, hogy éjjel biztonságban legyen. Ez a művelet nem mindig sikerült. Napközben többször is bement, de ha észrevette, hogy be akarjuk zárni, azonnal kirepült onnan. Mintha olvasni tudott volna a gondolatainkban. Sokszor megtréfált minket, és kikényszerítette az esti vadászatot. Feketéné Bencsik Julianna: Pancsó bővebben… →

Sepi a családi ház öreg cirokseprője volt. Mi tagadás, korához képest elég jól tartotta magát. Azért lehetett így, mert őt még abban a korban készítette egy seprőkészítő, amikor az emberek még nem dobálták ki a tárgyaikat egyszeri használat után. Most értetlenül nézte, ahogy a lomtalanító kocsira került, egy törött lábú fotel, egy rossz mosógép és egy lyukas papírkosár mellé. A kiszolgált seprű nem értett semmit és végtelen szomorúságot érzett. Azt kívánta bárcsak történne valami csoda, hogy életének ne ilyen befejezése legyen. Rébb Teri: Czirok Sepi visszatér bővebben… →

Kilépek házadból

nézek vissza

megértheted

arcomon látom majd

elszánni kész mozdulattal

szorítod még kezem.

Hajnal fényét látom

visszafog az indulat

nem létezett a szándék

amitől a békém odalett

dobog még a szíved?

Leporolt válaszokkal

csoszogok előtted

szakadt a cipőm orra

elveszett emlék leszel

az eszmélő felejtésben.

A látható valóságban

szorít a távolság

ez már rég a szép idő

a tegnapi néma

mozdulat megfagyott.

Mint parfümös üvegben

a bódító illat

úgy árad szét bennem

a vágyaktól hevülő áradat.

Kívülről nem látszik,

arcomon a végtelen nyugalom

Mária mosoly és béke,

mint a festett fa ikonon.

Braun Katalin: Titkos részem bővebben… →